Lemondott Balatonalmádi polgármestere

POLITIKA
2022 március 31., 14:29
comments 16

Kepli Lajos, Balatonalmádi polgármestere csütörtökön, a helyi képviselő-testület élőben közvetített ülésén jelentette be, hogy lemond posztjáról. A települést két és fél éve függetlenként irányító korábbi jobbikos parlamenti képviselő döntését azzal indokolta, hogy az utóbbi időben olyan nemtelen támadások érték, amik már Balatonalmádinak is ártanak, holott a település békéje ennél sokkal fontosabb.

link Forrás

Kepli szerint a járványhelyzet is komoly megpróbáltatások elé állította, és függetlenként is nehéz volt irányítania Balatonalmádit, hiszen így minden oldalról szívesen látnák a „jóakarói”, ha „kitörné a nyakát”. A polgármester szerint lejáratókampány indult ellene, de azt mondta, a vádakra most nem válaszol, majd csak később fog. Említett egy vádaskodó cikket is, de nem mondta meg pontosan, mire gondol. A Telex tippje szerint a Kuruc.info egyik írásáról beszélt, majd elmondta, az abban felsorolt rágalmak alaptalanok.

A politikus szerint a lejáratókampány nem politikai, hanem valaki „személyes bosszújáról” lehet szó. A közelgő parlamenti választásról azt mondta, akárki is nyerjen, szerinte a település javát az szolgálja, ha az országgyűlési képviselő és a polgármester „a rendszerrel azonos színezetű”. (Telex)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.