A leendő köztársasági elnök két nappal a választás előtt példásan felmondta a Fidesz-kampány hívószavait

választás 2022
2022 április 01., 08:34
Novák Katalin hivatalos köztársaságielnök-jelölti portréja
photo_camera Novák Katalin hivatalos köztársaságielnök-jelölti portréja Fotó: Donat Kekesi

Interjút adott a Magyar Nemzetnek Novák Katalin, leendő köztársasági elnök, a kormányzó Fidesz egykori alelnöke és az Orbán-kormány korábbi családügyi minisztere.

Novák az interjúban ismerős paneleket mondott fel: ahogy a kormány, úgy a következő köztársasági elnök is úgy látja, hogy ez nem Magyarország háborúja, abból ki kell maradni, de segíteni kell a rászorulókon; az orosz energiahordozókra ellenben szükségünk van, szemben a „genderideológiával”, mert a gyerekeinket meg kell védeni.

„A jajkiáltás elért hozzánk, nemcsak Beregbe, Szatmárba vagy Szabolcsba, hanem Budapestre és az ország legtávolabbi sarkába is. A jó szó, a szerető odafordulás, a tárgyi, anyagi segítségnyújtás most a túléléshez kell, s azt üzeni: számíthattok ránk. A menekültek érzik, hogy Magyarország szíve most a magyar–ukrán határon dobog.” - mondja Novák, aki kritikát nem fogalmazott meg az állami szervek reakcióját illetően, jóllehet a menekültek tízezreinek státusza és elszállásolása jelenleg is megoldatlan, és jogvédő szervezetek szerint ez szorosan összefügg az ellátórendszer leépítésével.

Az interjú csúcspontja ezzel együtt a riporter nevéhez fűződik, aki a beszélgetés elején megkérdezi a leendő elnököt: vajon miért nem értékeli megfelelő módon a kétszázezres orosz sereggel és vadászbombázókkal szemben védekező ukrán politika a magyarok szolidaritását és erőfeszítéseit.

„Amit az ukrán vezetés vár tőlünk, az több, mint a szolidaritás, az emberfeletti segítségnyújtás. Ők azt szeretnék, ha az ő harcuk a mi harcunk is lenne. Mi, magyarok a békesség oldalán állunk, a háborúból ki akarunk maradni. És nem azért segítünk a menekülőknek, hogy kivívjuk az ukrán vagy a nemzetközi politika és média elismerését, hanem azért, mert ezt diktálja a szívünk.”

Novák egyetért azzal a kormányzati állásponttal, hogy Magyarország nem csökkenti igényét az orosz energiahordozók iránt, mert „a jó vezetők a hazájukban élő emberek érdekeit tartják elsősorban szem előtt”.

A miniszterelnökkel ellentétben Novák kétszer is elítélte az orosz agressziót és beavatkozást, hogy aztán áttérjen a gyermekvédelmi népszavazásra, ahol 4 NEM-re buzdít:

„Vannak gyorsan és lassan ölő mérgek. A koronavírus-járvány, a háború olyan veszedelmek, melyek elemi, nyilvánvaló, tapintható fenyegetést jelentenek, egyúttal el is fedik azt a lappangó, időről-időre fellángoló és ilyenkor valódi arcát megmutató ideológiai hadviselést, mely újabban a gyerekeinket vette célba. Ez a hadviselés azonban most is zajlik.”

A következő elnök ezután arról beszél, hogy a nyugati társadalmakban véleménydiktatúrába ment át a tolerancia, a magukat toleránsnak tartók pedig képtelenek elviselni az övékétől különböző véleményeket.

„Köztársasági elnökként is arra törekszem majd, hogy az ország határain belül és azon kívül is adjunk teret az egymástól eltérő álláspontoknak, határozottan kiállva a saját értékrendünk mellett, melyet alaptörvényünk világosan és egyértelműen kinyilvánít.”

Arra a kérdésre, hogy kapott-e valami szellemi útravalót az őt jelölő pártoktól, amikre kiemelten figyelni kíván, azt mondta, hogy azok pont egyeznek a saját hívószavaival: Isten, haza, család.

Novák végezetül arról beszél, hogy legnagyobb fia első választó, és őt is arra kéri, ahogy mindenki mást, hogy menjen választani, mert a tét békeidőben is nagy lenne, de most ráadásul háború van, járványból jövünk kifelé, komoly nemzetközi kihívásokkal állunk szemben: „Én mindenkit arra bátorítok, saját fiunknak is azt javaslom: vegyen részt az országgyűlési választáson, és alapos végiggondolás után, a közéleti szereplők valós teljesítményére figyelemmel, a lehetséges jelölteket mérlegelve, nemzetünk érdekeit szem előtt tartva húzza be az ikszet.” (Magyar Nemzet)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.