Halálos fenyegetések miatt rendőri védelmet kér az újságíró, aki a magyar sajtóban elsőként számolt be az elégetett erdélyi szavazatokról

választás 2022
2022 április 02., 18:28
comments 37

Parászka Boróka, az Átlátszó romániai kiadásának újságírója a Facebook-oldalán közölte, hogy halálos fenyegetések érik, mióta elsőként beszámolt a Maros megyei Jedd mellett talált szavazólapok maradékairól.

Az újságíró legkevesebb 25-30 olyan szavazólapot látott a helyszínen, amiket ismeretlenek megpróbáltak elégetni és megsemmisíteni, és mind ellenzéki pártok szavazatait mutatták.

Parászka az oldalán azt írta, hogy saját maga és családja védelmében minden halállal és erőszakkal fenyegető üzenet miatt feljelentést tesz a marosvásárhelyi rendőrségen, és védelmet is kér. Azt is írja továbbá, hogy panaszt tesz mindenki elleni, aki nyilvánosságra hozza vagy beazonosíthatóvá teszi lakcímét.

Az újságíró a posztban jelezte, hogy a szavazólapokat a punctul.ro újságírói találták meg a jeddi úton, nem lakott területen, és ő csak a helyszínelő rendőrök kiérkezését követően érkezett a helyszínre, emiatt nem is tudta már közelebbről megvizsgálni a bizonyítékokat.

Parászka szerint az út, ahol megtalálták a szavazólapok maradékait, Marosvásárhelyről Nyárádszereda felé, és értesülései szerint erre közlekedik a marosvásárhelyi Demokrácia központ autója is, ami rendszeresen összegyűjti a térség szavazatait és a csíkszeredai konzulátusra viszi azokat.

„Nagyobb mennyiségben szavazólapokhoz Marosvásárhelyen a Demokrácia-központ munkatársai férnek hozzá. Ezúton is, és hivatalos levélben is kérem a marosvásárhelyi Demokrácia-központ vezetőjét tisztázza: milyen védelem mellett szállítják a szavazólapokat?” - kérdezi a posztban az újságíró.

Az ellenzéket támogató, kitöltött és elégedett szavazólapok maradékait csütörtökön találták meg Jedd mellett. A képeken vegyesen láthatók szavazólapok, amiken az ellenzéki összefogást és a Mi Hazánkat jelölték meg, valamint a borítékok, amikben azokat el kellett volna juttatni a szavazatszámláló központokba.

A TASZ büntetőfeljelentést tett az ügyben, amiben a választási iroda is vizsgálatot indított.

A Fidesz kijelentette, hogy a baloldal gyújtotta fel saját szavazatait.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt