A Ryanair szóvivője: A Magyar Nemzet hazudott, nem váltják vissza tömegesen a jegyeket a magyarok

utazás
2022 június 17., 15:50
comments 12

Reggeli hír volt, hogy a Magyar Nemzet szerint az utasok tömegesen mondják le a Ryanairnél a magyar kormány extraprofitadója miatt visszamenőleg is megemelt jegyárakat. A lap szerint a már kifizetett júliusi jegyek 60 százalékát a csütörtöki határidőig az utasok lemondták, azaz inkább visszakérték az eredeti árat. Az nem derült ki, hogy honnan származik ez az információ.

Megkerestük a Ryanairt. A cég szóvivője írásban azt válaszolta, hogy „a Magyar Nemzet állításai hamisak, és egyértelműen kitalációk”. A cég szerint az utasaiknak csak kevesebb mint 3 százaléka mondta le a járatát, és kapott teljes visszatérítést. Majd úgy folytatták, amiből adták már ízelítőt a héten, amikor is Michael O'Leary egy interjúban ötször nevezte idiótának Nagy Márton minisztert, hogy az utasok „több mint 97 százaléka döntött úgy, hogy kifizetik Nagy miniszter hamis és idióta »extraprofit« adóját”.

Véleményük szerint Nagy Mártonnak „bocsánatot kéne kérnie azoktól a magyar családoktól, akik az idióta adórabló törvény miatt magasabb árakat fognak fizetni”.

Gulyás Gergely miniszter a mai kormányinfó azt mondta, hogy ahol van versenytársa a Ryanairnek, ott érdemes azt választani. Gulyás szerint a Ryanair vezére „kocsmai stílusban” kommunikál a kormánnyal, és feltehetően az utasokkal is.

A cég ellen fogyasztóvédelmi eljárás indult, mert a már megvásárolt jegyek egy részére is áthárítják az adót. Gulyás szerint a vizsgálat lezárulásáig nincs szükség más intézkedésre.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.