Szerdán is folytatódott a lemondási hullám Boris Johnson mögül

külföld
2022 július 06., 11:04

A lemondások kedd este indultak el a brit kormány befolyásos tagjának lemondásával: Sajid Javid és Rishi Sunak távozása után már a Konzervatív Párthoz közeli sajtó nagy része is Boris Johnson lemondását sürgette, szerdán pedig jelezte távozását Will Quince és Robin Walker oktatásért felelős miniszter-helyettesek, Victoria Atkins igazságügyi- és John Glen pénzügyminiszter-helyettesek, valamint Laura Trott és Felicity Buchan minisztériumi megbízottak.

Johnson hamarosan ki kell álljon a parlamenti képviselők elé, és sokat elárulhat majd a pártján belüli viszonyokról, hogy a Konzervatív Párt képviselői mennyire állnak majd ki mellette.

link Forrás

Kedd délután, kevéssel a lemondások előtt vetítették le a brit tévécsatornák Johnson előre rögzített interjúját, melyben a miniszterelnök elnézést kért azért, mert korábban frakcióvezető-helyettesi posztra nevezte ki Chris Pinchert, akit korábban két férfi is azzal vádolt meg, hogy részegen molesztálta és fogdosta őket.

Pincher parlamenti képviselői mandátumát fel is függesztették múlt héten, az elmúlt napokban pedig egyre nagyobb volt a nyomás Johnsonon, hogy mennyit tudott a vádakról a kinevezéskor. Johnson eleinte azzal védekezett, hogy nem tudott a felmerült aggályokról, de aztán gyakorlatilag napok alatt kiderült, hogy ez nem pont így volt. Johnson kedden azt mondta, hogy utólag nézve hibás döntés volt a kinevezés, és elnézést kér mindenkitől, akit ez rosszul érintett.

Az elmúlt hónapokban folyamatosan fogyott a levegő Boris Johnson körül, elsősorban a partygate-ként ismertté vált, a koronavírusos lezárások idején rendezett miniszterelnöki bulik miatt. A Konzervatív Pártban is egyre többen fordultak Johnson ellen, és bár a június elején rendezett bizalmatlansági szavazást megnyerte, de meglehetősen szűk többséggel, ami akkor már előrevetítette, hogy nem feltétlen maradhat sokáig a párt, és így a kormány élén.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.