2023-ig maradhat a káosz a reptereken az Emirates elnöke szerint

repülés
2022 július 21., 05:33

Világszerte súlyos problémákat okoz a repülésben az, hogy kevés a dolgozó. Nem bírják az utasrohamot a járvány alatt meggyengült, súlyos munkaerőhiánnyal küszködő repterek és légitársaságok. Hatalmas késések, járattörlések, elkevert csomagok, bosszankodó utasok vannak világszerte. Hétfőn például több tucat magyar ragadt az angliai Luton reptéren.

Tim Clark, az Emirates elnöke a Flightglobal tudósítása szerint azt mondta, hogy a teljes láncolatban szenvednek attól a cégek, hogy nem tudnak elegendő alkalmazottat toborozni, és a problémák csak jövőre szűnhetnek meg, írja az AIRportal.hu. Azt is mondta, hogy 2020-ban sok dolgozó hagyta el az iparágat, és nehéz pótolni őket, mivel néhány cég rosszul készült fel a járvány utáni helyreállásra.

photo_camera Illusztráció: Bugrat Davit/Hemis via AFP

Amikor repterekkel és egyéb vállalatokkal tárgyalt, mindig mondta, hogy ha a nemzetközi légi közlekedést érintő korlátozásokat feloldják, valószínűleg hirtelen fog visszatérni az utasok igénye, de több szereplő a felkészülés helyett inkább a költségeit igyekezett csökkenteni, fogalmazott Clark.

Willie Walsh, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) főigazgatója azt mondta, hogy a munkaerőhiány a következő hónapokban javulhat, szerinte év végéig rendeződik a helyzet. Nem minden régióban vagy légitársaságnál láthatók gondok, de egyetértett abban Clarkkal, hogy az elégtelen tervezés az oka néhány reptéri problémának.

Példaként a londoni Heathrow-t említette, ahol „a helyzetnek nem kellene olyan rossznak lennie, mint amilyen.” (airportal.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.