Már csak Litvániában drágulnak jobban az élelmiszerek, mint Magyarországon

Lezárt tartalom a Kör tagjainak
július 21., csütörtök 14:03
18

Júniusban 16 százalékkal volt magasabb az élelmiszerek harmonizált fogyasztóiár-indexe hazánkban, mint januárban, az ukrajnai háború kitörése előtt. A litván adat 17,1 százalékos jelenleg. (Ezt a mutatót az uniós statisztikai hivatal alkotta, hogy a tagállamok inflációs adatai összehasonlíthatók legyenek.) Májusban még 13 százalék volt ez az érték Magyarországon, amivel a harmadik helyen álltunk.

Fotó: GARDEL BERTRAND / HEMIS.FR/Hemis via AFP

A kenyér és a hús továbbra is Magyarországon drágul a legnagyobb mértékben. Előbbi 22, utóbbi 20 százalékkal kerül többe, mint az év elején. Szlovákiában csak 11 százalékkal drágult a kenyér, Romániában 10 százalékkal sem, de Nyugat-Európában jóval alacsonyabb értékeket is találunk.

A sertéshús drágulási üteme valamelyest csökkent májushoz képest (ezzel a középmezőnyben vagyunk), a csirke viszont 25 százalékkal kerül többe, ami a 7. legmagasabb érték az EU-ban. Csirkeár-emelkedésben környékbeli országok előznek minket, de Romániában például csak 11 százalékos a növekedés.

Lépj be a Körbe, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a körnek? Lépj be!

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt