A Jobbik vezetése Jakab Péternek: Ha menni akarsz, lépj ki a pártból

augusztus 11., csütörtök 12:14
12

„Ne csatlakozz azoknak az egykori magyar pártelnököknek a nem túl diadalmas, de annál népesebb klubjához, akik évekig abból élnek, hogy egykori közösségüket szidalmazzák. Ha menni akarsz, add vissza a mandátumodat, lépj ki a pártból.”

Ezt írta csütörtöki nyílt levelében Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke Jakab Péternek, a párt előző vezetőjének. Gyöngyösi felszólította Jakabot: válasszon Molnár Enikő („a tanácsadó”) és alakuló új pártja, a Nép Pártján és a jobbikos párttagság között.

Gyöngyösi Márton Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Hogyan jutottunk el ide? Összefoglaltuk az előzményeket, és az elmúlt hét történéseit.

„Mára világossá vált, hogy az új elnökség nem kívánja a tagság útját járni, a szükséges döntések meghozatalához nem biztosítják számomra a többséget, vagyis kivették a kezemből a Jobbik irányítását” - ezzel a szöveggel kommentálta pártelnökségről való lemondását Facebookon Jakab Péter még június 8-án. Ezután egy hónappal a frakcióvezetést is elvették tőle. Jakab szerint a lemondása hatására feloszlatta magát a Jobbik több vidéki szervezete is.

Már Jakab lemondása előtt, június elsején otthagyta pozícióját Jakab kommunikációs tanácsadója, Molnár Enikő. Egyes hírek szerint a belső konfliktusokat az ő megnövekedett befolyása okozta, ami ellen több elnökségi- és frakciótag is fellázadt. A kormánysajtó hónapokon át azzal támadta Jakab Pétert, hogy viszonya van Molnár Enikővel, és a háttérben ő irányítja helyette a Jobbikot.

Fotó: Németh Dániel/444

Jakab lemondása óta pedig megjelent A Nép Pártján nevű szervezet a nyilvánosságban, amiről Jakab egy videóban úgy fogalmazott: „már tízezren vagyunk”. A szervezet arról beszél, hogy szerintük a Jobbik összekacsint a Fidesszel, és ehhez Jakabot próbálták feláldozni. Jakab pedig a Facebook-oldalán, egy kommentben így fogalmazott: „Se a köpcösök, se a bajszosok” nem tudják elhallgattatni.

Forrás: Jakab Péter / Facebook

Az elmúlt egy hét eseményei időrendben:

Augusztus 4. - csütörtök: Molnár Enikő állítása szerint több mint egy nappal hamarabb értesült a Magyar Nemzet arról az etikai beadványról, amit a Jobbik ügyvezető elnöke, Potocskáné Kőrösi Anita kezdeményezett ellene, mint ő maga.

Augusztus 7. - vasárnap: Szotyori-Lázár Zoltán szolnoki Jobbik elnökségi tag azt állítja, Molnár Enikő a fejébe vette, bosszút áll a Jobbik elnökségén, amiért Jakab lemondásával ő elvesztette informális hatalmát a pártban. Posztja szerint Molnár direkt olyan helyzetet akart előállítani, hogy a pártelnökségért induló egyik jelölt se tudjon abszolút többséget szerezni a Kongresszuson - így Jakabbal visszavehetik a párt irányítását. Ander Balázs végül visszalépett Gyöngyösi javára, így Gyöngyösi lett a Jobbik elnöke.

Molnár még aznap reagált Szotyori-Lázár kijelentéseire: szerinte Szotyori-Lázár és Gyöngyösi (az új Jobbik-elnök) megkeresték őt Jakab lemondása után, hogy segítsen nekik, hogy „Marci” lehessen a párt elnöke. Amire ő a következő választ adta: „nem érdekel, mi van a Jobbikban, hagyjatok békén, pihenni szeretnék és értékteremtő dolgokkal foglalkozni, nem azzal a cicaharccal, ami a párt vezetésében megy” .

Molnár Enikő, Jakab Péter kommunikációs tanácsadója Fotó: botost/444.hu

Állítása szerint június 22-én, szerdán, 22 óra 19 perckor Szotyori-Lázár felhívta őt telefonon, hogy „a fideszes média számára szeretne valamit kiszivárogtatni” és Molnár segítsen benne. Molnár azt írja, kinevette Szotyori-Lázárt és megmondta neki: „rossz ajtón kopogtatsz, mert nekem nincs kapcsolatom a fideszes médiával, kérj mástól segítséget, mert szerintem az elnökségi tagoknak több kapcsolata van oda”.

Augusztus 8. - hétfő: Szotyori-Lázár azt írta Facebookján, hogy „amit tényként rögzíthetünk, az az, hogy Jakab Péter pár nappal frakcióvezetői leváltása előtt a Jobbik Képviselőcsoport Szervezeti és Működési Szabályzatában [...] írtakat megszegve, a Frakcióelnökség tudta és döntése nélkül előbb mintegy 103, majd később 83 millió forint összegben döntött hozzá közel álló személyek foglalkoztatásáról a Jobbik frakciókerete terhére.”

A poszthoz bizonyítólag egy dokumentumot is csatolt, amin a frakcióelnökség hatásköréről szóló szöveg olvasható. Több sajtóorgánum is megírta, hogy Jakabot 80 millió forintra perelte a Jobbik, amiért pár nappal a leváltása előtt sorra írta alá a szerződéseket az asszisztenséhez közel álló tanácsadókkal, párttagokkal, és a frakcióvezetés tudta és beleegyezése nélkül mintegy 103 millió forint értékben vitt át a rendszeren több szerződést is - sikeresen.

Augusztus 9. - kedd: Molnár Enikő személyesen utazott Miskolcra, az éppen országjárást tartó Jobbik egyik pártrendezvényére, hogy megtudja Potocskáné Kőrösi Anitától, hogyan értesülhetett hamarabb az általa beadott etikai beadványról a fideszes Magyar Nemzet, mint ő. Szotyori-Lázár Jakabék új pártját „Gyurcsány Ferenc fővédnöksége alatt álló, A Lé Pártján nevű neokommunista szervezet”-nek nevezi.

Augusztus 10. - szerda: Megjött a Jobbik válasza Molnár Enikő miskolci látogatásáról, amiben elhatárolódnak Jakabtól. Közleményükben többek közt azt írják, Jakab tanácsadója egy „nehéz helyzetbe került vállalkozások és családok megsegítésére szervezett” eseményt zavart meg, és „ez a Jakab Péter már nem az a Jakab Péter, akire valóban számíthattak az emberek”.

Ezen a napon jelent meg a Magyar Hang cikke arról, hogy a hozzájuk eljutott dokumentumok és foglalási e-mail szerint Jakab Péter, Molnár Enikő és két másik kollégájuk egy kámaszútra-szobákat is kínáló, „felnőttbarát” gyulai hotelben szállhatott meg néhány hete, amikor „terepmunkát” végeztek a környező településeken.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt