Rohamrendőrökkel csaptak össze a lemondott síita vezető, Muktada asz-Szadr támogatói Bagdadban

vallás
augusztus 29., 18:16
comments 1

Rohamrendőrökkel csaptak össze a lemondott iraki síita vezető, Muktada asz-Szadr támogatói Bagdadban, a helyi hatóságok szerint legalább hárman meghaltak, sokan megsérültek.

photo_camera Fotó: AHMAD AL-RUBAYE/AFP

A zavargások azután törtek ki, hogy Muktada asz-Szadr iraki síita vezető bejelentette a lemondását. Támogatói – akik a múlt hónapban már megrohamozták a parlamentet, majd többhetes ülősztrájkot tartottak az épületnél – erre reagálva több kormányépületet is megostromoltak a fővárosban, és nemcsak a rendőrökkel, de az Irán által támogatott politikai csoportokkal is összecsaptak.

Az iraki védelmi erők délután bejelentették, hogy helyi idő szerint 19 órától az egész országra érvényes kijárási tilalmat vezetnek be, aminek a végét még nem határozták meg. Az ország déli részén több síita többségű tartományban is hasonló zavargások törtek ki.

Musztafa al-Kádimi, Irak ügyvivő miniszterelnöke a zavargásokra való tekintettel felfüggesztette a kabinet ülésezését, és felszólította asz-Szadrt, hogy utasítsa támogatóit a kormányépületek elhagyására.

photo_camera Fotó: ASAAD NIAZI/AFP

Az ENSZ iraki missziója is arra kérte a tüntetőket, hogy hagyják el az épületeket, emellett felszólította asz-Szadr támogatóit, hogy „óvakodjanak az olyan cselekedetektől, amik események megállíthatatlan láncolatát indítanák el”. A nyilatkozat szerint:

„Az állam túlélése forog kockán.”

A síita hitszónok széles körű támogatásnak örvendett, ugyanis elutasította mind az amerikai, mind az iráni beavatkozást Irak belpolitikájába. Azt mondta, szerinte senkinek sem szabadna hivatalt vállalnia azok közül, akik Irak 2003-as amerikai megszállása óta hatalmon voltak.

Bár Muktada asz-Szadr pártja megnyerte a múlt októberi választásokat, a kormányalakításhoz nem volt meg a kellő többségük. Az azóta eltelt időszakban a befolyásos vezető olyan kormányt szeretett volna felállítani, amiben nem kapnak szerepet riválisai. De a kormányalakításra tett próbálkozásai mind kudarcba fulladtak, így a vezető júniusban összes parlamenti képviselőjét visszahívta.

A több hónapnyi bizonytalanság és a pártok hatalomért folyó harca is erősítette a növekvő politikai instabilitást az országban, a mostani ráadásul asz-Szadrnak nem az első visszalépése: a hitszónok többször is így reagált, amikor a politikai egyeztetések eredményei nem neki kedveztek. Sokan emiatt a most bejelentett döntését is blöffnek tartják, de félő, hogy a helyzet feszültségének fokozódása még nagyobb politikai válsághoz vezethet. (MTI)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt