Rendszerszintű bajok vannak Magyarországgal - hangzott el az EP-vitán

  • Szerda délután vitatja meg az Európai Parlament a magyar jogállamiságról készült legfrissebb jelentést.
  • Ez a 2018-as Sargentini-féle jelentés kiegészítése. Akkor a jelentés nyomán egy olyan eljárás indult Magyarország ellen, aminek a végén akár a kormány szavazati jogát is megvonhatnák az Európai Tanácsban.
  • A mostani jelentés szerint a helyzet 2018 óta rosszabbodott, és most már nem is demokrácia, hanem választási autokrácia hibrid rezsimje van Magyarországon.
  • A jelentés szerint ezért a Bizottság és a Tanács is felelős, mert nem léptek fel elég erélyesen a magyar kormánnyal szemben.
  • A jelentés felszólítja mindkét testületet, hogy legyenek kemények, és a napirenden lévő eljárásokban ne engedjenek, ne adjanak pénzt a magyar kormánynak.
  • A jelentésről csütörtökön szavaznak majd, a bizottsági előkészítések alapján nagy rá az esély, hogy a többség megszavazza majd.
  • Ez a jelentés politikai nyilatkozatnak számít, a Bizottságnak és a Tanácsnak illik figyelembe vennie, de jogilag nem köti egyik intézményt sem.
  • Ugyanakkor a Parlament már jelezte, hogy ha a Bizottság az ilyen nyilatkozataikat nem veszi figyelembe, akkor le fogják váltani Ursula von der Leyent és a biztosokat.
55 poszt
Időrend
2022 szeptember 14., 15:44

Vége a vitának, holnap szavaznak

Csütörtökön szavaz az EP a Magyarországról szóló jelentésről. A mostani vita alapján a néppárti, a szocialista, a liberális, a zöld és a baloldali frakciók támogatni fogják a jelentést, míg a konzervatívok és az identitásosok nem. Ha ez valóban így lesz, akkor a jelentés simán többséget kap majd.

2022 szeptember 14., 15:43

Az utolsó felszólalás: Rendszerszintű bajok vannak Magyarországgal

A vita legvégén a jelentést író Gwendoline Delbos-Corfield kapott még egyszer két percet: a brit zöld képviselő elmondta, hogy más tagállamok esetében is felmerülnek egyes területeken problémák és kérdések, és ezeket szokták is tudni vitával rendezni. De itt másról van szó: rendszerszintű problémákkal vannak Magyarországgal, amiket már nem lehet határozatokkal kezelni. Beszélt arról is, hogy egy demokratikus kormány nem hazudik, például az EU-ról, például arról, hogy az EU magyar fiatalokat küldene harcolni Ukrajnába. Szerinte az EP immár nem tehet többet, a Bizottságnak kell lépnie, és aggódik, mert nem lát érdemi előrelépést.

2022 szeptember 14., 15:41

Reynders: A végén úgyis a Tanács dönt

Didier Reynders biztos megint szót kap, a vita vége felé járva. Szerinte a hetes cikk alapján indult eljárás tovább folyik, a Bizottság aktívan részt vesz, és nyitott ajtókkal várja a magyar kormányt. Üdvözli, hogy Varga Judit a múlt héten részletesen bemutatta a magyar terveket Brüsszelben. De a hetes cikkely szerinti eljárás folytatása a Tanácson múlik, nem a Bizottságon, onnan is hívhattak volna felszólalót. Ahogy a feltételességi mechanizmus és az újjáépítési alap ügyében is a végső szót majd a Tanács mondja ki - hárította el a felelősséget magától a belga politikus.

2022 szeptember 14., 15:37

Abortuszügy megint

Eugenia Rodríguez Palop spanyol baloldali képviselő az új magyar abortusz-szabályzatot kritizálja. A szívhang hallgatási kötelezettség kínozza a nőket, abból indul ki, hogy szórakozásból mennek abortuszra.

2022 szeptember 14., 15:34

Belső ellenségnek nevezte Orbánt a román liberális képviselő

Vlad Gheorghe román liberális politikus szerint az európai értékeket háború idején is védeni kell. Nem lehet megengedni, hogy Putyin a magyarokkal barátkozzon. Túl későn lépnek az EU-s intézmények már így is. "A belső ellenséggel szemben fel kell lépni."

2022 szeptember 14., 15:32

Szégyen, hogy Orbán Putyint támogatja az ukrán emberek helyett

Az ír liberális Billy Kelleher is arról beszélt, hogy a demokrácia, egyenlőség, a jogállamiság, a sajtó és a bíróságok függetlensége olyan értékek, melyek megalapozzák az EU működését, és Orbánék ezeket mind semmibe veszik. Orbán Viktor és filozófiai politikája támad mindent, amiért ez az intézmény kiáll és amire az EU épül. Szerinte szégyenteljes, hogy Orbán Putyinnal, és nem az ukrán emberekkel van.

2022 szeptember 14., 15:31

Van még mit keresni

Abir Al-Sahlani, iraki születésű, svéd liberális politikus arra figyelmeztet, hogy nagyon súlyos a korrupció Magyarországon, bőven van még mit feltárni.

2022 szeptember 14., 15:29

A magyar példa aláássa a bizalmat az egész EU-ban az olasz képviselő szerint

A szociáldemokrata frakcióban ülő olasz Pietro Bartolo azzal kezdte, hogy nem fog végigmenni a hosszú listán mindarról, ahogy a magyar kormány jogkorlátozásként elkövetett, de azt kiemelte, hogy a magyar példa az egész EU-ban való bizalmat is aláássa.

2022 szeptember 14., 15:29

Gál Kinga már 10 éve boszorkányüldözés áldozata, úgy érzi

A fideszes Gál Kinga szerint 10 éve boszorkányüldözés folyik az EP-ben, ő 2013 óta átéli ezt. "Kártyavárként épülő féktelen gyűlöletkampány megy", igaztalan szövegek készülnek a magyar ellenzék megrendelésére, koncepciós vádiratok ezek a jelentések. A magyar ellenzék el akarja venni az EU-s pénzt Magyarországtól, és elárulják ezzel a magyar pedagógusokat. A Bizottság és a magyar kormány között amúgy konstruktív tárgyalások folynak.

Gál Kinga
photo_camera Gál Kinga Forrás: Európai Parlament
2022 szeptember 14., 15:26

EP alelnöke: Orbán Putyint választotta az EU helyett

Az EP alelnöke, a liberális Renew frakcióban ülő szlovák Michal Šimečka azzal kezdte, hogy négy évvel a 7-es cikkelyről szóló viták helyett világossá vált, hogy Orbán Putyint választotta az EU helyett, a korrupciót a jogállamiság helyett. Deutsch Tamás utána kérdéssel fordult a szlovák képviselőhöz, felhozva, hogy a Renew tagja, Guy Verhofstadt Gent városától kapott közpénzt, mit szól ehhez, ez nem korrupció ez.

Šimečka válaszul azt mondta, hogy azért nevezte kleptokráciának Magyarországot, mert rendszerszintű a korrupció, nem lépnek be az európai ügyészségbe, és az EU forrásaival teszik mindezt.

2022 szeptember 14., 15:24

Máltai kritika Orbánnak

Cyrus Engerer máltai munkáspárti képviselő az 56-os magyar forradalmat méltatja. Szerinte a szabadságjogok megint veszélyben vannak Magyarországon, nem mondhatják el az emberek, hogy kit szeretnek, a kisebbségek nem kapnak védelmet. "A magyar kormánynak felelnie kell ezért!" Engerer készítette korábban az EP jelentését, amiben a melegek jogfosztása miatt elítélte a parlament a magyar kormányt.