Letartóztatásokba torkollott a belgrádi Europride

külföld
2022 szeptember 18., 08:05

A szerb rendőrség 64 embert tartóztatott le, amikor a tiltás ellenére több ezer LMBTQI+ aktivista jelent meg szombaton a belgrádi Europride felvonuláson.

Az eseményen nagy volt a rendőri jelenlét, a rendőrök kereszteket és vallási jelvényeket lengető ellentüntetők csoportjait szorították vissza. Bár a felvonulás komolyabb incidensek nélkül zajlott le, az N1 televízió szerint dulakodás történt a rendőrök és az ellentüntetők között, akik közül néhányan füstbombákat dobáltak és több járművet megrongáltak.

Az ország miniszterelnöke, Ana Brnabić – aki vállaltan meleg – elmondta, szombaton 64 embert tartóztattak le, 10 rendőr megsérült, ugyanakkor hangsúlyozta, büszke arra, hogy a nap nagyobb incidensek nélkül zárult.

A belügyminisztérium megtiltotta az ellentüntetéseket is, de egyes szélsőjobboldali csoportok a tiltás ellenére összegyűltek néhány templom előtt.

photo_camera Ellentüntetők Belgrádban
Fotó: NANGKA PRESS/Hans Lucas via AFP

Alekszandar Vulin szerb belügyminiszter egy nyilatkozatban arra figyelmeztetett, hogy „nem tűrünk semmilyen erőszakot Belgrád utcáin, ahogyan az illegális felvonulásokat sem.”

A tiltás ellenére a tüntetők az esőben néhány száz métert tudtak vonulni az alkotmánybíróságtól egy közeli parkig – jelentette az AFP –, ez jóval rövidebb útvonal volt, mint amit a szervezők eredetileg terveztek.

Vulin szerint a tilltást sikerült betartatni, és az embereket csupán „egy koncertre kísérték”.

Szerbia komoly nemzetközi nyomás alatt állt, hogy engedélyezze a felvonulást. Több mint 20 nagykövetség – köztük az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia – közös nyilatkozatban sürgette a hatóságokat a tilalom feloldására.

Az Egyesült Államok nagykövetsége felszólította állampolgárait, hogy kerüljék el a rendezvényt, „mert fennáll a megvaduló tömeg, az erőszak, valamint a bírságok lehetősége”. (via Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.