Zárul a harapófogó Herszonban az oroszok körül

külföld
2022 október 05., 13:13
comments 60

Nem kellett sokat várni keddi jóslatom beteljesülésére: az orosz megszállóknak valóban fel kellett adniuk Herszon megye északnyugati csücskét, ahol nagy számú erőiket átkarolás fenyegette azután, hogy az ukránok nyugati irányból, az Inhulec folyón átkelve, valamint kelet felől, a Dnyeper partján előretörve már két oldalról fenyegették csapataikat, melyek utánpótlási vonalait is elvágták. Pár órával a cikk megjelenése után érkeztek az első megerősített hírek arról, hogy a teljes frontszakaszon 30-40 kilométerrel vetették hátrébb az orosz csapatokat, amelyek így most már a Nova Kahovka-i gát és Herszon városa körül koncentrálódnak.

link Forrás

Ha az ukrán erők folytatni tudják előretörésüket a Dnyeper partján, a Nova Kahovka-i gát elérése után olyan kis területre lesznek képesek beszorítani a megszállókat, amit már csöves tüzérséggel is képesek volnának teljesen belőni.

link Forrás

A földrajzi adottságok miatt – az oroszok hátában a Dnyeper van, amelynek ezen a szakaszon mocsaras a partja, nem lehet egykönnyen átkelőket létesíteni rajta, a meglévő hidakat pedig az ukrán rakétatüzérség már júliusban belőtte, és azóta is folyamatosan tűz alatt tartja – itt nincs stratégiai mélység, nincs manőverezési szabadság. Nincs hova menekülni, és nincs honnan remélni felmentő erőket, sem utánpótlást. Lényegében csapdába kerültek az oroszok, a kérdés csak az, hogy lőszer, élelem, téli felszerelés nélkül az egyre hidegebb időben mennyi ideig lesz bennük elszántság tartani magukat, milyen hamar adják fel a harcot és adják meg magukat.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.