Elmentek a nyaralók, végre zavartalanul mehet a bontás a Balatonnál

balaton
2022 október 06., 04:40
comments 2

Vége a szezonnak a Balatonnál, újra látványosan beindultak az építkezések a tó körül. Ez a helyzet Balatonszemesen is. Itt tavaly derült ki, hogy az állam a Nagygyörgy Tibor által tulajdonolt Biggeorge Property Zrt.-nek (ma már Nyrt.) adta el mintegy egymilliárd forintért a Hattyú kempinget. Kevés ennél jobb elhelyezkedésű ingatlan van a Balatonnál, közvetlenül a vízparton fekszik a helyi kikötő mellett. A kerítésétől 11 lépés után már a Balaton következik (bár nyáron itt csak dagonya maradt az alacsony vízállás miatt). Akkor még nem volt nyoma építkezésnek, de most már javában tartanak a bontási munkák, az egykori kemping nyomait tüntetik el.

Néhány helyszíni fotó:

Medence partjáról lehet nézni a Balatont:

Exkluzív:

A helyi pletykák szerint kétmillió forint is lehet majd egy négyzetméter a luxus apartmanházban, ahol a lakások 20 százaléka már elkelt. „A Szemesbay Resort Balatonszemesen, közvetlenül a kikötő mellett, a vízparton épül, csendes, zöld környezetben, a központtól sétatávolságra” – olvasható a beruházás oldalán.

A Biggeorge Property Nyrt. izgalmas napokon van túl, hiszen szeptember elején a társaság értékpapírjai a Budapesti Értéktőzsde középvállalati igényekre szabott platformján, a BÉT Xtenden jelentek meg. „Jelenleg nem tervezünk nyilvános forrásbevonást, illetve részvény-értékesítést, így egyelőre úgynevezett technikai bevezetés történt, de megteremtjük ezek alapjait és későbbi lehetőségét” – olvasható Nagygyörgy Tibor nyilatkozata a tőzsde honlapján.

Az érdeklődőknek azt is elárulják, hogy a Biggeorge Property Nyrt. 100 százalékos tulajdonában álló Biggeorge Alapkezelő Zrt. már mintegy 158 milliárd forint értékű eszközt kezel. Az alapokban jelenleg is mintegy 600 lakás kivitelezése zajlik, valamint a cégcsoport és az általa kezelt alapok további 3000 lakás építésére alkalmas telekkel rendelkeznek. A cég jelenleg Budapesten, Siófokon és Balatonszemesen kínál lakásokat a vásárlóknak. Nagygyörgy korábban az mfor.hu-nak elmondta: tud a helyiek aggodalmairól (tavaly tavasszal néhány nap alatt négyszáznál is több aláírás gyűlt össze a Hattyú kemping megmentésére), de azt ígérte nekik, hogy olyan épületet fognak építeni, amire ők is büszkék lehetnek.

Csak azt és csak olyat

Lázár János építési és beruházási miniszter július elején nevezte ki országos főépítésznek Lánszki Regő államtitkárt, majd július végén a miniszter arról írt a Facebook-oldalán, hogy azok közé tartozik a kormányzatban, akik azt mondják, a Balaton partjára csak azt és csak olyat lehet építeni, amit a helyi közösség megenged és lehetővé tesz. „Ha a helyi közösség képviselő-testülete, amely a helyi demokrácia letéteményese, úgy dönt, hogy ez az ingatlan beépíthető, ezt a magyar országgyűlésnek vagy a kormánynak kétségbe vonni joga nincsen” – fogalmazott.

A fideszes vezetésű balatonszemesi önkormányzat tavaly és idén is folyamatosan egyeztetett a Biggeorge Nyrt.-vel, és február közepén a képviselő-testület megszavazta a megállapodás megkötéséről szóló előterjesztést, így semmi akadálya az építkezésnek.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.