Peking elhalasztja a friss GDP-adatok bemutatását

külföld
2022 október 18., 04:12
comments 2

A héten kellett volna nyilvánosságra hoznia a legutóbbi negyedéves GDP-számokat a kínai statisztikai hivatalnak, de az adatok közzétételét elhalasztották. Épp ezen a héten zajlik ugyanis a Kínai Kommunista Párt legfőbb pártkongresszusa, ahol a következő Központi Bizottság tagjait is megválasztják.

A BBC beszámolója szerint a kínai statisztikai hivatal nem indokolta az adatok közzétételének csúszását, amit szakértők rendkívül ritkának neveztek. Már meg is indultak a feltételezések, hogy az új adatokból a kínai gazdaság növekedésének további lassulása látszódhat.

photo_camera Fotó: STR/AFP

Új időpontja egyelőre nincs az adatok bemutatásának, a statisztikai hivatal oldaláról csak annyi derül ki, hogy számos gazdasági adat, így a harmadik negyedéves GDP-számok bemutatását is elhalasztották.

Az INSEAD egyetem közgazdász oktatója, Pushan Dutt nagyon ritka eseménynek nevezte a történteket, hiszen a kínai kormány még a koronavírus-járvány idején is rendre beszámolt az adatokról. Volt elemző, Dan Vang, aki arról beszélt a lapnak, hogy azért nem feltétlenül a rossz eredmények állhatnak a csúszás mögött, számíthat az is, hogy a kongresszuson a kínai vezetés több ezer tagja van jelen, és emiatt lassult le a jelentés jóváhagyása.

Peking már korábban jelezte, hogy nem fog idén összejönni az előzetesen tervezett (már akkor is sokak által túlzónak tartott) 5,5 százalékos növekedés a gazdaságban, a Politburo júliusban pedig nem közölt már új célszámot, csak azt közölték, hogy a cél a gazdaság növekedése egy észszerű skálán belül.

Sok jele van annak, hogy nincs jó formában a kínai gazdaság a rendkívül szigorú zéró covid-szabályok (melyek fennmaradását Hszi a kongresszuson meg is erősítette), illetve a kínai gazdaságban rejlő súlyos strukturális gondok miatt, melyekről nemrég részletesen is írtunk.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.