Attól függően, hogy milyen adatokat veszünk alapul, évek vagy hónapok óta érkeznek hírek arról, hogy az utóbbi időben többnyire csak csodált kínai gazdaság egyáltalán nincs jó állapotban. Az persze komoly vita tárgya, hogy mekkora a baj, de van néhány gyanúsan gyenge indikátor: az augusztusi gazdasági adatok alapján tovább csökken a belső kereslet, továbbra is ijesztően magas (közel 20 százalék) a munkanélküli fiatalok aránya, lassul az export, és az ingatlanpiaci káosz is folytatódik.

Egy évvel ezelőtt mi is sokat foglalkoztunk a kínai ingatlanpiac összeomlásával. Nagyon röviden: a mindent a gazdasági növekedésnek alárendelő rendszerben aránytalanul nagy szerep jutott az ingatlanberuházásoknak, mely beruházások hitelekből jöttek létre, óriási adósságállományt görgetve. Az ingatlanok ára csak nőtt és nőtt, az államilag stimulált piac pedig vonzotta a formálódó középosztály megtakarításait. Óriási buborék keletkezett: az ingatlanpiac és a hozzá kapcsolódó pénzügyi és egyéb szolgáltatások a teljes kínai GDP közel 30 százalékát tették ki.

Ez pedig már akkora buborék, ami nagyon nagyot tud pukkanni. Peking klasszikus trilemmával találhatta szembe magát: egyszerre kellene megmentenie a rövid távú gazdasági növekedést, a középosztály vagyonát, és közben figyelembe venni a hosszabb távú növekedési célokat, ennek érdekében strukturális átalakításokba kezdeni. Ezek a célok ütik egymást.

Peking végül az ingatlanpiac hitelezésének szigorításával próbált beavatkozni, ami rövid távon az Evergrande és más nagyobb ingatlanfejlesztő cégek bezuhanásához vezetett, és az ingatlanpiac visszaesése a kínai gazdaság egészének teljesítményén is meglátszott. Nemcsak a szektornak a GDP-n belül imént említett részaránya miatt, hanem azért is, mert az ingatlanok értéke teszi ki a kínai lakosság vagyonának több mint kétharmadát, és ebből származik az önkormányzatok bevételének 60 százaléka is.

A kínai ingatlanárak 11 hónapja folyamatosan esnek, egyre több szervezett csoport van, melynek tagjai nem hajlandóak törleszteni a jelzáloghitelüket, tele a piac rémtörténetekkel: gatyáig eladósodott vevők, akiknek a hitelből kifizetett ingatlanjuk el sem készült, mert a szintén adósságokban úszó fejlesztő becsődölt; egy friss összesítés szerint mára több mint 30 ingatlanvállalat képtelen törleszteni külföldi hiteleit. A bedőlő hitelek a pénzügyi rendszert is megrengették, bár egyelőre csak kisebb, regionális bankok álltak földbe. Nyáron az egész világsajtóban köröztek a hírek arról, hogy Henan tartományban ezrek vonultak az utcára, amikor néhány bank befagyasztotta a kifizetéseket, és a betétesek heteken át nem fértek hozzá a pénzükhöz.

Félrekezelt járvány, brutális aszály

Ezt az eleve borús helyzetet borította tovább két további felforgató erő, a járvány és a klímaváltozást követő pusztító szárazság idén nyáron. A Financial Timesban megjelent elemzésében Megan Greene, a Kroll vezető közgazdásza egyenesen a három katasztrofális D-ről, azaz az adósságról, a járványról és a szárazságról (debt, disease, drought) ír. Még csak megbecsülni is nehéz, hogy Hszi elnök rendkívül szigorú zérócovid-politikája mekkora sérüléseket okozott a kínai gazdaságnak, de az biztos, hogy jelentős károkról van szó: Sencsenben például 35 ismert fertőzött miatt zárták le a 17,5 milliós várost, és a világ egyik legjelentősebb termelői központjának kiesését a globális és a kínai gazdaság is megérezte.