Medián: a lakosság többsége pár hónap alatt szembefordult a szankciókkal

háború
2022 október 25., 13:24
comments 49

Néhány hónap alatt jelentősen nőtt azoknak az aránya Magyarországon, akik elutasítják az Oroszországra kivetett európai uniós szankciókat.

Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató intézet vezetője egy ukrajnai menekültekről szóló tanulmány bemutatóján osztotta meg az eredményeket. Ezek alapján májusban, három hónappal a háború kezdete után a válaszadók 41 százaléka, októberben pedig már 52 százaléka mondta, hogy nem támogatja a szankciókat.

Vagyis úgy tűnik, az emberek többsége már a szankciók ellen van, pedig még be sem indult igazán a kormány plakátkampánya.A fideszesek körében különösen magas, 81 százalékos az elutasítás.

photo_camera Kocsis Máté, Gulyás Gergely és Rogán Antal a parlamentben Fotó: Németh Dániel/444

Azoktól, akik támogatják a szankciókat, mindkét alkalommal megkérdezték, mit szólnának, ha cserébe lassulna a magyar gazdasági fejlődés és nehezebbé válna a megélhetés. Májusban 35 százalék tartott ki így is a szankciók mellett, októberben már csak 31.

A pártszimpátián kívül sokat számít az iskolai végzettség is. A diplomások fele áldozatok árán is támogatja a szankciókat, az érettségizetteknél ez 32, a szakképzetteknél 23, a nyolc általánost végzetteknél pedig 15 százalék.

Hasonló a helyzet az életkornál. A legfiatalabbak majdnem 50 százalékban támogatják a szankciókat, a legidősebbek már csak negyedrészben.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.