300 dolgozót bocsátanak el a Postától

gazdaság
2022 október 28., 12:40
comments 11

Csoportos létszámleépítést jelentett be a Magyar Posta. Összesen nagyjából 300 embert bocsátanak el Budapesten, valamint Pest, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Az állami vállalat azzal indokolta a lépést, hogy az elmúlt időben sikerült hatékonyabbá tenni a működést. A közlemény szerint a leépítés „a végrehajtásban dolgozó munkavállalókat nem érinti”.

Ezzel együtt bejelentették, hogy az energiafelhasználás csökkentése érdekében 366 postahivatalt zárnak be ideiglenesen, összesen 210 településen. Az ezekben dolgozó 740 ember nem veszíti el a munkáját, mindenkit más postára irányítanak. (via MTI)

Posta Bogácson 2021. szeptember 24-én.
photo_camera Fotó: Michal Fludra/NurPhoto via AFP

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.