Útmutató papoknak és híveknek: hogyan (ne) beszéljünk az egyházi visszaélésekről?

egyház
november 5., 18:20
comments 2

Megjelent a 444 új magazinja, a katolikus egyházban a kiskorúakkal szemben elkövetett zaklatásokról szóló Isten háta mögött. Ebben a kisebb könyv terjedelmű anyagban végigvesszük az elsőre felfoghatatlan jelenség történetét, az egyház által tett erőfeszítéseket, illetve részletesen leírunk számos magyar esetet.

Sok szempontból vizsgáljuk, hogyan jutottunk el odáig, hogy a nagy vatikáni konferencián egy érsek így szólítja bűnbánatra a világegyház összes elnök-püspökét, akik összegyűltek a teremben: „Túl gyakran csendben maradtunk, elfordítottuk tekintetünket, elkerültük a konfliktusokat – túlságosan önelégültek voltunk ahhoz, hogy szembenézzünk Egyházunk sötét oldalával. Ezzel elárultuk a belénk vetett bizalmat, különösen az Egyház felelősségi körén belüli visszaélések tekintetében, ami elsősorban a mi felelősségünk.”

Ebben a cikkben sokkal rövidebben, három plusz egy pontban próbálok segítségére lenni azoknak az egyházi személyeknek és katolikus híveknek, akiknek a nyilvánosságban, a gyülekezet előtt vagy baráti körben meg kell szólalniuk a témában. Próbálok olyan forrásokra támaszkodni, amelyek elfogadhatók a világi médiával szemben bizalmatlanoknak is.

1. Az egyházon belüli gyerekmolesztálási ügyeknek vannak rendszerszintű okai

photo_camera Fotó: GREGORIO BORGIA/AFP

Ez a lényeg, ha valaki ezt megérti, az már képes lehet kritikusan és empatikusan gondolkodni a kérdésről.

A Vatikánban és a szakértők között konszenzus van abban, hogy a gyerekekkel szembeni szexuális visszaélések jelen vannak a társadalom minden részében, de annak külön, speciális okai vannak, hogy a katolikus egyházan ilyen magas a számuk. Ezt Ferenc pápa a klerikalizmussal, vagyis a papok felsőbbrendűségének hamis tudatával magyarázza, mások a hallgatás kultúrájával, megint mások a cölibátus vagy a homoszexuális hajlamok torz megélésével. A Makróban részletesen elemezzük ezeket, itt most elég annyi tanulság, hogy sok magyarázat elképzelhető, de az biztosan nem igaz, hogy a katolikus egyház sajátosságai nem játszanak szerepet a visszaélésekben.

„Az, hogy a szexuális visszaélés[eket] az emberek strukturális problémaként vagy egyéni devianciaként kezelik, nagyban meghatározza azt, hogyan viszonyulnak az elkövetőhöz és a rendszerhez, amiben az megtörténik” - olvasható az ELTE PPK kutatásának összefoglalójában, amelyet Nyúl Boglárka kutatásvezetőtől kaptunk meg. A 2022. januári kérdőív azt vizsgálta, hogyan viszonyulnak a kérdéshez a válaszadók, akik túlnyomórészt értelmiségi, templomba rendszeresen járó katolikusok, illetve egyházközeli emberek és papok, szerzetesek. Azt találták, hogy hasonló mértékben gondolják rendszerszintűnek a problémát, tehát olyannak, ami az egyház hierarchikus felépítéséből származik; mint egyéni problémának, ami az egyén pedofíliájából, betegségéből stb. fakad. Fontos tanulság, hogy minél inkább rendszerszintűnek látja valaki a problémát, annál kevésbé gondolja, hogy ritkán fordul elő, és annál kevésbé érzi hatékonynak az esetek kezelését. „A felelősség tekintetében azt látjuk, hogy minél inkább strukturális problémának látja valaki a szexuális visszaéléseket, annál inkább úgy érzi, hogy az egyháznak, az államnak és sajtónak felelőssége azt kivizsgálni.”

Azért nagyon káros, amikor magyar katolikus elöljárók elhárítják a felelősséget, mert ha nem ismerik el a hibák vagy hiányosságok vagy veszélyek létét, akkor nem tudják kijavítani vagy csökkenteni ezeket.

A lényeg: Nem lehet azt mondani, hogy csak az elkövetőknek van felelőssége, az intézményrendszer is felelős az abúzusokért.

A jó hír: ezt a katolikus egyház is felismerte, ezért eszközölt az elmúlt 20 évben újabb és újabb rendszerszintű változásokat a gyerekek védelmében.

2. A katolikus egyház rosszul kezelte a gyerekmolesztálási ügyeket

photo_camera Pető Attila az utolsó szó jogán Fotó: Kaufmann Balázs

„Az Egyház sokáig – a riport szerint 2015-ig – előnyben részesítette az intézmény védelmét, a botrány elkerülését az áldozatok érdekével szemben. A probléma szisztematikus volt, az Egyháznak sem koncepciója, sem szándéka nem volt az esetek kezelésére, nem azért, mert elfogadta vagy támogatta volna az elkövetőket és magatartásukat, hanem mert nem tudta, hogyan kezelje azokat.”

Így foglalja össze a francia püspöki kar megrendelésére készült nagy vizsgálat eredményeit Puskás Balázs katolikus gyermekvédelmi szakember tanulmánya. A kormányközeli Szent István Intézet oldaláról elérhető tanulmányt jó szívvel ajánlom azoknak, akik részletesen szeretnék tudni, mire jutott a négy legalaposabb egyházon belüli vizsgálat. De ezeken túl is, a legkülönbözőbb országokban derült ki, hogy általános gyakorlatnak számított a gyerekmolesztálás miatt lebukott papok áthelyezése új szolgálati helyre, ahol folytathatták az abúzust. A magyar püspökök elzárkóznak a vizsgálatoktól, de a lebukott papok áthelyezése itthon is bevett gyakorlat volt.

Ez a – történeti kutatások szerint ezeréves – módszer csak a sajtóban kirobbant botrányok hatására kezdett változni és visszaszorulni 20 évvel ezelőtt. Wilton Gregory bíboros az amerikai püspöki konferencia elnökeként elsőként vallotta meg az eltussolás bűnét egy ország teljes püspöki karának nevében – a Boston Globe leleplezéseinek hatására. A Crisis című katolikus podcastban elmondta, hogy számos püspöktársát hosszan kellett győzködni: mentsék fel a szolgálat alól legalább a bizonyítottan gyerekmolesztáló papjaikat. Végül sikerült elfogadtatni az új szabályozást, amely zéró tolerancia néven vált ismertté az egész világon, és katolikusok az elmúlt húsz évben büszkén hivatkoznak rá.

Nem sorolom fel itt a sokszor felfoghatatlan püspöki döntéseket, nem merülünk el az ezekből következő emberi szenvedésben, nem kezdünk bele az eltussolással vádolt püspökök beláthatatlanul hosszú, illetve a pápa által emiatt felmentett püspökök jóval rövidebb listájába. Inkább hallgassuk Ferenc pápa szép üzenetét minden katolikusnak: „Szégyenkezve és töredelmesen beismerjük, hogy mint egyházi közösség nem tudtunk ott állni, ahol állnunk kellett volna, hogy nem ismertük fel a sok ember életében okozott kár mértékét és súlyosságát, és nem cselekedtünk időben. Elhanyagoltuk és magukra hagytuk a kicsinyeket. (...) A történések mértéke és nagysága megköveteli, hogy valamennyien és közösségileg magunkra vállaljuk ezt a tényt.”

A lényeg: nem csak a molesztálások kiváltó okai rendszerszintűek, de az utólagos ügykezelés hibái, az eltussolások és elhallgatások is.

A jó hír: a katolikus egyház vezetése tudja ezt, ezért szigorította több körben, hogyan kell a püspököknek kezelniük a papjaik visszaéléseit.

3. Nem igaz, hogy a papok között kevesebb a molesztáló, mint a társadalom többi részében

photo_camera Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke Fotó: Filep István/MTI/MTVA

Az előző két pont a probléma lényegét érinti, a harmadik szerintem nem, de mivel erről esik a legtöbb szó, ezért muszáj kitérni rá.

Akit kicsit is érdekel a téma, az biztosan hallotta már egyházi vezetőktől és másoktól azt a mentegetőzést, hogy igen, a papok is követnek el ilyeneket, de a legtöbb visszaélés a családon belül történik. Veres András elnök-püspök például azt mondta: „a kiskorúak zaklatása és szexuális molesztálása legkevésbé egyházi ügy. Alapvetően világi jelenségről van szó. Az egyházi személyek által elkövetett bűncselekmények aránya 0,4-0,5 százalék körül mozog. A fennmaradó 99,5 százalékról senki nem beszél.”

Amennyire gyakori ez az érv, annyira értelmetlen, ha egy kicsit belegondolunk. Nem csak azért, mert természetesen a nem papok által elkövetett zaklatásokról is rengeteg szó esik, gondoljunk csak az úszók ügyeire vagy az ezernyi metoo sztorira. De nézzük csak meg a püspöki kar vezetőjének számait! A magyar papok száma nagyjából 2000, ami a mintegy 8 millió magyar felnőtt 0.025 százaléka. Ha tehát hinnünk kellene Veres püspök számainak, akkor kénytelenek volnánk azt gondolni, hogy a papok körében a molesztálók aránya a teljes lakossághoz képest 15-szörös. Vagy 20-szoros. (De nem kell hinnünk.)

Aki olyanokat mond, és sokan vannak ilyenek, hogy a tanárok vagy az edzők között még magasabb a molesztálók aránya, mint a papok között – az vagy tájékozatlan, vagy félre akar vezetni. Nincsen ugyanis összehasonlítási alapunk: ahhoz megbízható, több országot és több évtizedet átölelő kutatások kellenének, hogy meg tudjuk mondani, a tanárok hány százaléka ellen tettek bejelentést szexuális visszaélések miatt. A már idézett francia kutatás megalapozott becslése szerint Franciaországban több gyereket molesztáltak egyházi közegben, mint állami iskolában, gyerektáborban és sportegyesületben összesen. Ez is becslés, de ha csak a fele igaz, az is felfoghatatlan.

A több évtizedet vizsgáló, átfogó egyházi és állami vizsgálatok az elmúlt húsz évben rendre 3 és 7 százalék közé tették a gyerekmolesztálás miatt jelentett papok arányát. Nagyobb országokban többezer, kisebb országokban többszáz áldozat szerepelt az egyházi levéltárakban. Természetesen a zaklatások nagy részét soha nem jelentették, így ezek nem szerepelnek az adatok között. A nyugati társadalmak és a Vatikán által is egyre inkább elvárt átláthatóság megköveteli, hogy nyilvánosságra kerüljenek a számok, de ezeket a helyén kell kezelni.

A lényeg: a tényekkel tisztában kell lenni, de nem érdemes számháborúzni, mert a katolikus egyház rosszul jön ki belőle, és nem is az elkövetők arányszámai a legfontosabbak.

A jó hír: a vizsgálatoknál a múltfeltárás és a statisztika csak az első lépés, ezekből következhet a gyermekvédelmi intézkedések sorozata.

+1 Tájékozódni kell

Ha valaki felhozza az egyházon belüli pedofília témáját, „mi a legfrappánsabb, gyors válasz rá”? - hangzik az első kérdés, amelyet egy hallgató küldött be a 777.hu podcastjéhez. Egy tavalyi adásról van szó, de megmaradt a fejemben ez a kétségbeesés, vagy legalább is tanácstalanság, amit a kérdésből kihallottam. Részben ez adta az ötletet ehhez a cikkhez. Mert hát tényleg nehéz lehet az egyszeri hívőnek megértenie, mi ez az egész, miközben újra és újra felhozzák neki a kellemetlen témát, és válaszolnia kell valamit.

Azért nehéz megértenie, mert nem kap információkat. Egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan tartalom jelent meg a katolikus és/vagy kormánypárti médiában, amely érdemben tárgyalta volna az itthoni eseteket. Mintha tiltás alatt lenne a téma.

Ezért kifejezetten örvendetes, hogy a vállaltan keresztény és egyértelműen kormánypárti 777 podcastje, a Kettőskereszt egyik adásában végig erről volt szó. Több ponton égnek állt a hajam, de egyelőre ott tartunk, hogy minden, kicsit is empatikus, gondolkodni akaró hozzászólásra nagy szükség van. Egyetlen párbeszédet idézek, amely Martí Zoltán kérdező, illetve az egyik legtöbbet szereplő katolikus pap, Bese Gergő (a fenti képen a Karmelitában) között zajlott.

Bese (miután elmondja, hogy utánanézett a számoknak): Azt írják, hogy a katolikus papság egy százaléka az, akiben ilyenféle hajlam vagy cselekedet jelen van.

Martí: Hány pap van Magyarországon?

Bese: Most megfogtál... Én azt írtam ki, hogy ez körülbelül 4 ezer pap a világban...

Martí: Irtózatosan sok!

Bese: 400 ezer pap van ugye a világban...

Martí: 4 ezer pedofil pap van a világon? Hát ez rettenetesen sok!

Bese: Hát, én most azt mondom neked, hogy ez rengeteg, de van még mellette 99...

Martí: Értem én, hogy az 1 százalék az kevés, de 4 ezer...

Bese: De azt mondom, hogy viszont ezek a számok magasabbak a tanároknál, a tűzoltóknál, a rendvédelmi szerveknél...

Ez a beszélgetés (kb. a 13. perctől itt) azért drámai szerintem, mert megmutatja, mennyire információhiányos környezetben élnek még azok is, akik utánanéznek és felkészülnek a gyerekmolesztálás témájából, hogy aztán autoritásként szólalhassanak meg egy interjúban. És lehet hallani az őszinte megdöbbenést a kérdezőn, és a zavart, a heves védekezést a paptól.

Pedig az elhangzott számok meg sem közelítik a valóságot. Ami a 4 ezres adatot illeti: önmagában az Egyesült Államokban több megvádolt papot találtak az egyházmegyék 2002 előtti (!) iratai között. A be nem jelentett molesztálók számát csak találgathatjuk. És ez egyetlen ország, nem a világ.

A lényeg: hiába érzik úgy a papok és a hívek, hogy a csapból is ez a téma folyik, a többséghez valójában nagyon kevés minőségi tájékoztatás jut el. Ez az információhiány is akadályozza, hogy az egyházon belül eredményesen dolgozzák fel ezt a problémát.

A jó hír: valójában rengeteg forrás van, amiből tájékozódni lehet, és valamennyi most már magyarul is.

Ajánló

Makró nevű magazinunk tematikus száma kifejezetten úgy van megírva, hogy párbeszédbe tudjon lépni vele az is, aki erősen kötődik a katolikus egyházhoz – de persze megértem, ha valaki nem a 444-gyel akarja kezdeni a témával való ismerkedést.

Aki nem szívesen lép ki a kormányzati média világából, de érdekli a magyar helyzet, annak az elmúlt évekből alig pár cikket tudok ajánlani. Ezek közül kettő is interjú Dobszay Benedek ferences szerzetessel, aki a Makróban is fontos megszólaló. Az egyik a Mandineren jelent meg, a másik a Kossuth Rádióban hangzott el.

Aki hallgat podcastet angolul, annak van a legjobb dolga, mert van két olyan, sokrészes sorozat, amit kifejezetten katolikusok csináltak katolikusoknak.

  • Az egyik az amerikai jezsuita lap, az America podcastje, a Deliver Us.
  • A másik a már idézett Crisis, az egyik legbefolyásosabb katolikus egyetem csapatától.

Ezek nagyon okos, sokoldalú és érzékeny anyagok – bárcsak a magyar katolikus média is előállna egyszer valami hasonlóval.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt