
A török ügyészség legalább 15 hónap börtönt és a közügyektől való eltiltást kért Isztambul ellenzéki polgármestere, Ekrem Imamoglu ellen. Az ellenzék jelöltjeként először 2019-ben nyerte meg a választást Erdogan elnök pártjának jelöltjével szemben, de a kormánypárt kérésére a Legfőbb Török Választási Tanács megsemmisítette az eredményt. Ekkor Imamoglu idiótának nevezte azokat a hatóságokat, akik törölték az eredményt, majd egy hónappal később a megismételt választást is megnyerte.
A hatóságok most ezt a beszólást vették elő, és megvádolták köztisztviselők sértegetése miatt. Az ügyészi indítványról a polgármester azt mondta: „Egyáltalán nem érdekel, hogy mi fog velem történni. Nem aggódom vagy félek.”
Az elnökválasztást jövő júniusban tartják, és az infláció és a valutaválság miatt Erdogan pártjának támogatottsága nagyon visszaesett. Egy héttel korábban a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét, Erdogan lehetséges kihívóját, Kemal Kılıçdaroğlut vádolták meg a nemrég elfogadott dezinformációs törvény alapján, miután arról írt a Twitteren, hogy szerinte a kormánypárt, az AKP felelős a Törökországban tomboló metamfetamin-járványért. (AFP/France24)
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.