Szijjártó: A józan ész és a pragmatikus hozzáállás politikájának keretében Magyarország és Irán a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztésén dolgozik

POLITIKA
2022 november 17., 14:58
comments 43

Az iráni rezsim elleni, hónapok óta tartó tüntetések egyik legvéresebb napja volt szerdán, amikor legalább 15 ember meghalt az összecsapásokban. Többek között egy kilenc éves fiú is meghalt, akit a biztonsági erők lőhettek le. De érkeztek már videók arról is, ahogy metróban nőket vertek és tüzet nyitottak a tüntetőkre a rendőrök Teheránban, miközben egymást érik a tüntetőkre kirótt halálbüntetések. Irán nemzetközi megítélését a tüntetések vérbe fojtása mellett az is rontotta, hogy Moszkvának adtak el drónokat, melyeket aztán az oroszok az Ukrajna elleni háborúban vetettek be.

Ezekről persze egy szó sem esett a magyar külügyminisztérium közleményében, amit azután adtak ki, hogy Szijjártó Péter Budapesten fogadta Szejed Ehszan Handuzit, az Iráni Iszlám Köztársaság gazdasági és pénzügyminiszterét.

photo_camera Fotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA

Innentől a közlemény következik, szó szerinti leiratban:

„A józan ész és a pragmatikus hozzáállás politikájának keretében Magyarország és Irán a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztésén dolgozik, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy Teherán minél előbb visszatérjen a nemzetközi közösségen belüli békés együttműködéshez - jelentette ki csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető a magyar-iráni gazdasági vegyes bizottság egy éven belüli második ülését követő sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy a keddi lengyelországi rakétaincidens nyomán végre mindenkinek be kell látnia, hogy az lenne a legjobb az egész világnak, ha a lehető legtöbb konfliktust sikerülne lezárni.

Ehhez józan észre és pragmatikus hozzáállásra van szükség. A józan ész és a pragmatikus hozzáállás politikáját alkalmazzuk akkor, amikor a Magyarország és Irán közötti gazdaság együttműködés fejlesztéséért dolgozunk" - mondta. "Azt szeretnénk, ha Irán minél előbb vissza tudna térni a nemzetközi közösségen belüli békés együttműködés rendszerébe, és mivel most a világgazdaság súlyos kihívásokkal szembesül, azt gondoljuk, hogy ennek a visszatérésnek talán a gazdaság adhatná az első lépését" - tette hozzá. A miniszter tudatta, hogy az ülésen áttekintették az együttműködés fejlesztésének lehetőségeit, és arra is kitért, hogy az ezzel párhuzamosan zajló üzleti fórumon 96 magyar és iráni vállalat vesz részt. Jó hírnek nevezte, hogy az Iránba irányuló magyar textil- és gyógyszeripari export, valamint az iráni műanyagimport növekedése nyomán tavaly 45 százalékkal, idén eddig pedig 55 százalékkal bővült a kétoldalú kereskedelem volumene.

Kiemelte, hogy a magyar mezőgazdasági és egészségipari cégek előtt újabb exportlehetőségek állnak, folyamatban van az importengedélyek kiadása a vetőmagok, a baromfihús és egyes orvosi készülékek esetében. Mint közölte, kétezer iráni hallgató tanul hazánkban önköltséges alapon, főleg egészségtudományi és a gazdasági képzéseken, és a magyar állam 150 ösztöndíjas is fenntart a perzsa államból érkező diákok számára.

Szijjártó Péter üdvözölte a bevándorlási hullámok és a kábítószer-kereskedelem megállítását célzó iráni erőfeszítéseket. És ennek kapcsán rámutatott: az Afganisztánnal és Pakisztánnal szomszédos, közel-keleti országnak fontos szerepe van az Európába irányuló migrációs nyomás csökkentésében. "Minél jobban meg tudja védeni a határait Irán, annál kevesebb migráns éri el Európát a világ ezen területéről" - mondta. Illetve kijelentette, hogy Magyarország elkötelezett a nukleáris energia békés felhasználása mellett, ezért támogatja az Iránnal kötött atomalku újraélesztését, ami erősítené a globális biztonságot is. Szijjártó Péter az iráni gazdasági és pénzügyminiszterrel közös sajtóértekezleten hangsúlyozta, hogy az elmúlt napokban látható volt, milyen kevésen múlik az, hogy kontrollálhatatlan következményei legyenek a mostani háborús helyzetnek.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.