A metróban nőket vertek és tüzet nyitottak a tüntetőkre a rendőrök Teheránban

külföld
2022 november 17., 05:40

Videók tanúsága szerint az iráni biztonsági erők tüzet nyitottak az emberekre egy teheráni metróállomáson, illetve a rendőrök végigmentek a metrókocsikban és olyan nőket vertek meg gumibottal, akik a tüntetéseken nem takarták el a hajukat. A közösségi médiában közzétett felvételeken az látható, hogy a lövések miatt az utasok elkezdenek a kijáratok felé futni, eközben többen elesnek és eltapossák őket. Az AFP hírügynökség szerint az újabb összecsapásokban hat ember halt meg az éjszaka folyamán.

link Forrás

A tüntetések, melyeket egy 22 éves nő, Mahsza Amíni meggyilkolása váltott ki, három hónapja tartanak Iránban. (Legutóbbi nagyobb összefoglalónk: Még keményebben odacsaphat Irán a szabadságért tüntető tömegeknek.) Több mint 300-an vesztették életüket azóta az összecsapásokban, és becslések szerint mintegy 15 ezer embert tartóztattak le. Szerdán újabb négy embert ítéltek halálra a tüntetésben való részvételük miatt.

A megmozdulások kedden ismét fokozódtak, miután a szervezők három napos akciót hirdettek a 2019-es „véres november” emlékére, amikor több száz tüntetőt öltek meg a biztonsági erők. „Harcolunk! Meghalunk! Visszavesszük Iránt!” - ez volt most az új tiltakozások egyik jelszava. Voltak tüntetők, akik a metróállomásokon égettek fejkendőket. A metró azért is a tüntetők és a rendőrök közti összecsapások egyik kiemelt helyszíne, mert ott nyár óta gyakran járőrözik az erkölcsrendészet, megfigyelik a nőket, és vegzálják azokat, akik „nem megfelelő” módon vannak felöltözve. (Guardian)

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.