Lukasenka a távozó McDonaldsról: Ne mondd, hogy nem tudjuk, hogyan kell félbevágni egy zsemlét, és megtölteni egy darab hússal, salátával meg burgonyával

külföld
2022 november 19., 19:21
comments 53

„Egyesek, különösen a fiatalok, sőt talán a középkorúak is, de talán még az idősebbek is nekiálltak sápítozni [mikor kiderült], hogy a McDonald's kivonul. Én meg azt mondtam magamba, végre szabadon, hála Istennek!” - mondta Aljakszandr Lukasenka, Fehéroroszország elnöke ipari gazdálkodókhoz intézett beszédében a McDonald's étteremlánc kivonulásával kapcsolatban.

„A McDonald's helyét a belarusz embereknek kell betölteniük, a mi embereinknek, a mi szakértőinknek, a saját áruinknak. Belaruszoknak, jegyezzék meg, nem másoknak” - fejtegette az elnök, aki korábban betiltotta Fehéroroszországban az áremelést.

„Ha valakinek szüksége van arra, amit ez a McDonald's készítette, akkor magunknak kell elkészítenünk. Ne mondd, hogy nem tudjuk, hogyan kell félbevágni egy zsemlét, és megtölteni egy darab hússal, salátával meg burgonyával” - mondta Lukasenka, aki krumpliföldekre küldené az iskolásokat, mert szerinte értelmetlen beszéddel nevelni őket. (meduza.io)

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.