A fehérvári püspök szerint mellékes, hogy ki kezdte a háborút

háború
2022 november 27., 09:02

„Az egyháznak világos a háborút elítélő tanítása. Nagyon is sokat imádkozunk azért, hogy legyen békesség. Nem értek egyet azokkal, akik azzal foglalkoznak, hogy ki kezdte. A verekedő gyerekeknél sem azt kell nézni, hogy ki adta az első pofont. A lényeg az, hogy nem szabad verekedni” - mondta Spányi Antal székesfehérvári katolikus püspök az ukrajnai háborúról a Népszavának.

Arra a megjegyzésre, hogy egyértelműen Oroszország kezdte a háborút, azt mondta,

„most ez mellékes”.„Békét kell teremteni, különben az egész világ tönkremegy. Egyre nagyobb a rettegés mindenkiben. A mi egyházmegyénk intézményeiben is laknak ukrán menekültek, mindenféle segítséget viszünk, pénzt küldünk. De az, hogy fegyvereket adunk Ukrajnának, és ezzel próbáljuk a háborút még tovább fenntartani, szerintem nem jó dolog.”

photo_camera Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök megáldja az új kenyeret a Szent István-napi állami ünnepen Székesfehérváron 2022. augusztus 20-án Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA

A Népszava erre felvetette, hogy ha Ukrajna nem kapna fegyvereket, azonnal győzne az agresszor. Spányi szerint „a béke vagy a háború a kérdés. A békesség mindennél többet ér. A Szentatya is azt kéri, hogy üljenek le és tárgyaljanak. Borzasztó dolog, ami Ukrajnában történik, ezt el lehetett volna kerülni. Mindkét oldal óriási veszteségeket elszenvedve pusztítja a másikat, miközben súlyos válság felé sodródik a világ. Amikor Lengyelország területére rakéták csapódtak be, csak egy hajszál választott el minket attól, hogy kitörjön egy még nagyobb háború”.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.