Nem vették le a brüsszeli pórázt a magyar kormányról

eu
2022 december 13., 13:01

Ahhoz, hogy értelmezzük az EU-s nagykövetek hétfő éjszakai megállapodásait, érdemes megvizsgálni, hogy mi lenne akkor, ha az európai kormányok és intézmények szerint Magyarországon rendben mennének a dolgok. Azaz nem lenne az EU parlamentje, bizottsága és tanácsa is meggyőződve arról, hogy Magyarországon elherdálják, ellophatják a uniós támogatásokat.

Ebben az esetben az úgynevezett helyreállítási alapból már tavaly nyár óta hívhatna le Magyarország sok milliárd forintot. A szokásos fejlesztési támogatások is érkezhetnének már ezekben a hetekben, többek között az az operatív program is működhetne, amiből a kormány két éven keresztül finanszírozná a tanárok béremelését. Valószínűleg erősebb lenne a forint is, mert világosan látszott az elmúlt hónapokban, hogy amikor ezen források beérkezése bizonytalanabbá vált, akkor gyengült a forint, amikor pedig reálisabbá vált az érkezésük, akkor erősödött. A forint gyengülése hozzájárult az infláció hazai emelkedéséhez is. Azaz veszteséget már az eddigi viták miatt is szenvedett el Magyarország.

A hétfő esti alku óta pedig annyi vált világossá, hogy a Magyarországnak járó két pénzhalom egyike elől sem zárták el a kormányt, de hogy valójában mikor és mennyit lehet belőlük megszerezni, az továbbra is bizonytalan.

A tervet elfogadták, de még maradt feladat a pénz lehívásáig

Az egyik pénzhalom a helyreállítási alap (RRF), de ennek megszerzéséhez legközelebb az igazságszolgáltatási rendszerben kell érdemi reformokat elfogadnia Magyarországnak, a határidő március vége. Továbbá az eddig elégtelenül végrehajtott, idén ősszel megkezdett 17 reformot is tökéletesre kell csiszolni.

Magyar szempontból az nevezhető most eredménynek, hogy egyáltalán neki lehet menni az újabb Brüsszelből diktált reformok végrehajtásának, mert van még tétje az engedékenységnek. A mézesbödön ott maradt a kormány előtt, és ha az Európai Bizottság elégedett lesz a budapesti produkcióval, akkor kisebb adagokban, egészen 2027-ig húzva a kifizetéseket, mindig adhat belőle egy merőkanálnyit. Ezalatt újabb és újabb feltételeket írhat elő, hogy közelítse a magyar állami intézmények kultúráját a jogállami normákhoz.

A rendes támogatások egy részét befagyasztották, és a magyar kormányt megbélyegezték

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.