Próbálja otthonról követni a mérkőzéseket, de mivel nappal dolgoznia kell, így csak késő este jut erre ideje, mondta Orbán Viktor kedden a katari sajtónak az MTI szerint. A miniszterelnöknek dolgos napja volt tegnap: reggel templomba ment, délelőtt megemelte a nyugdíjat, este már Katarban nézte a világbajnoki elődöntőt. Orbán újságírói kérdésre azt is mondta, hogy
szereti, amikor kultúrák találkoznak és játszanak egymással azonos játékszabályok mellett, ugyanabban a sportágban. Orbán emellett nagyra értékelte a katari focivébé szervezését, és azt, hogy arab országban rendezik meg a labdarúgó-világbajnokságot. A magyar miniszterelnök a katari újságíróknak azt mondta,
az eltérő életfelfogás megértése miatt fontos, hogy tiszteletben tartsuk a helyi szokásokat és szemléletmódot,mert „Ha Rómában vagy, tégy úgy, mint a rómaiak". Orbán szerint nagyon kedves dolog Katartól, hogy úgy döntött, pénzt költ arra, hogy az egész világot vendégül lássa.
Soha ennyi balhé nem előzött meg futballtornát. Korrupció, környezetszennyezés, pénzszórás, rabszolgamunka, több ezer haláleset, diktatúra, homofóbia – hosszú a vádak listája a katari világbajnokság szervezői ellen.
Az élelmiszer-infláció 44 százalékos.
Másodjára a Telex újságíróját már azzal akarták lerázni, hogy a kormányfő magánprogramon van, holott a testőrei, a sajtófőnöke és a videós stábja is kísérte Orbánt a katolikus misére.
Gianni Infantino FIFA-vezérrel kapták le a magyar miniszterelnököt.
Több letartóztatott politikus, köztük az Európai Parlament alelnöke, valamint néhány zsák pénz az eddigi eredménye a feltehetően katari lobbitevékenységnek/korrumpálásnak. Az EU kritikusai pedig dörzsölik a kezüket.