A száműzetésben élő moszkvai főrabbi szerint a zsidóknak el kell hagyniuk Oroszországot, amíg még lehet

háború
2022 december 30., 12:36

Úgy fogalmazott, hogy még azelőtt, hogy bűnbakot csinálnának belőlük az ukrajnai háború okozta nehézségekért.

„Ha visszanézünk az orosz történelemre, amikor veszélyben volt a politikai rendszer, mindig azt láthatjuk, hogy a kormány megpróbálta a nép haragját és elégedetlenségét a zsidó közösségre irányítani. Ezt láttuk a cári időkben és a sztálini rezsim végén is” – mondta a Guardiannak Pinchas Goldschmidt, aki szerint Oroszországban növekszik az antiszemitizmus, miközben az ország visszatér „egy újfajta Szovjetunióhoz”, és lassan „újra leereszkedik a vasfüggöny”.

Pinchas Goldschmidt moszkvai főrabbi júliusban mondott le posztjáról és hagyta el Ororszországot, miután nem volt hajlandó támogatni az ukrajnai orosz inváziót. Szerinte azoknak, akik háború kezdete óta még nem hagyták el az országot, a 25-30 százaléka tervezi, hogy elhagyja Moszkvát. Az orosz kormány egyébként júliusban bezáratta azt a non-profit szervezetet, amely támogatja az Izraelbe való bevándorlást. Goldscmidt arról is beszélt, hogy az ukrajnai zsidó közösség nagy része is elhagyta Ukrajnát, ők javarészt Németországba, Ausztriába és Romániába menekültek. (Guardian)