Zsúfolásig telnek a kórházak Kínában, egy pekingi kórházban elfogytak a szabad ágyak

járvány
2023 január 05., 13:33
comments 2

Elfogytak a szabad ágyak Peking egyik nagy kórházában, írja az AP. A kínai fővárosban zsúfolásig teltek az egészségügyi intézmények újonnan érkező betegekkel, az országban akár már napi kétmillió új koronavírus-fertőzött is lehet.

Az AP szerint a Peking keleti részén található Chuiyangliu kórházban csütörtökön elfogytak az ágyak, a betegek - főként idősek - hordágyakon fekszenek a folyosókon, de a mentők továbbra is hozzák be az új embereket. A járvány elsőként a sűrűn lakott területeken kezdett el terjedni ismét, a kisebb városokban és vidéken viszont a gyengébb egészségügyi ellátórendszer okoz fennakadásokat.

photo_camera Fotó: FREDERIC J. BROWN/AFP

A helyi önkormányzatok arra kérik az embereket, ne utazzanak haza a közelgő holdújévre. Az Egyesült Államokban, Indiában, Japánban és az Egyesült Királyságban is újra kötelezően tesztelik a Kínából érkezőket, amióta jelentősen megugrott a covidfertőzések száma. Ráadásul sokan attól tartanak, hogy a haláleseteket aluljelentik, azaz jelentős részükről nem is számolnak be a hatóságok.

Kína karácsonykor leállította a napi járványadatok közlését. Az utolsó frissítés december 24-én kevesebb mint ötezer koronavírusos esetről számolt be, miközben egyes elemzők szerint a napi esetszám valójában meghaladja a kétmilliót, és még ebben a hónapban elérheti a négymilliós csúcsot is.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.