Demjén Ferenc nem érti, miért tüntetnek a diákok, ahelyett, hogy tanulnának

POLITIKA
2023 január 11., 08:02
comments 206

„Csodálkozom azon is, ahogy a diákok az utcára vonulnak, állításuk szerint a tanáraik érdekében – bár lehet, csak a szabadidő miatt –, pedig valójában úgy tudnának segíteni, ha megtanulnák, amit át akarnak adni nekik. Ez nem valódi szabadság, sokkal inkább politikai elköteleződés, ami szerintem nem ér meg néhány lyukasórát” - mondta Demjén Ferenc a Mandinernek.

photo_camera Demjén Ferenc Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

„Az én generációmnak eszébe sem jutott, hogy a tanárokért az utcán, balhés környezetben vonuljon fel – igaz, akkoriban ezt nem is lehetett megtenni” - folytatta.

„Egyébként azt sem értem, kiket akarnak a tüntetők meggyőzni az igazukról, hiszen a béremeléssel nagyjából mindenki egyetért, ráadásul a hírek szerint meg is valósul. Bízom benne, végül minden érintett jól jár, s újra nyugalom lesz.”

Az énekes szerint „óriási baj”, hogy sokan nem értékelik, mekkora szabadságban élnek Magyarországon, és nem tudják, „mit jelentett valódi korlátozások között élni, napról napra próbálkozni” 1989 előtt.

A szakszervezetek és az egy éve indult tiltakozási hullám többi szervezője, köztük a diákok többször hangsúlyozták, hogy nemcsak a tanárok béremeléséért küzdenek, hanem az oktatás válságának megoldásáért, beleértve a tanárhiányt, a túlzott központosítást, az autonómia hiányát, az egyenlőtlenségeket. Az elmúlt hónapokban tizennégy tanárt rúgtak ki, amiért tiltakozásból nem tartották meg óráik egy részét, és többen felmondtak.

A kormány uniós pénzből állná a fizetésemelést, amiről a pedagógusok egyelőre csak szóbeli ígéretet kaptak.

Demjén régóta támogatója a Fidesznek, 2006-ban ő énekelte a párt kampánydalát is.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.