A brazil elnök szerint Bolsonaro emberei engedték be a zavargókat az elnöki palotába

külföld
2023 január 12., 20:21

Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök azzal vádolja Jair Bolsonaro szövetségeseit, hogy összejátszottak azokkal, akik Január 8-án középületeket ostromoltak meg az ország fővárosában.

Vasárnap az októberi választásokon nagyon kis különbséggel elbukó Jair Bolsonaro több száz híve rohamozta meg a brazil kongresszus, az elnöki hivatal és a legfelsőbb bíróság épületét, ahol híres festményeket rongáltak meg, fegyvereket loptak el, számítógépeket törek össze.

Bolsonaro támogatói az elnöki palotánál
photo_camera Bolsonaro támogatói az elnöki palotánál Fotó: SERGIO LIMA/AFP

Lula meg van győződve arról, hogy a tömeg azért tudott olyan könnyen bejutni az elnöki palotába, mert Bolsonaro hívei beengedték őket. Az ígérte, hogy alaposan átvilágítják a palota alkalmazottait a zavargások után. „Meggyőződésem, hogy a Planalto palota ajtaját kinyitották, hogy ezek az emberek bejuthassanak, mert nem láttam, hogy a bejárati ajtót betörték volna. Ez pedig azt jelenti, hogy valaki megkönnyítette a bejutásukat ide” - mondta a zavargások előtt beiktatott elnök, aki szerint sokan lehettek bűnrészesek a katonai rendőrségnél.

Luiz Inacio Lula da Silva brazil elnök január 12-én.
photo_camera Luiz Inacio Lula da Silva brazil elnök Fotó: WILTON JUNIOR/Agência Estado via AFP

Lula szerint a zavargások előtt az elnöki palota „tele volt bolsonaristákkal és katonai tisztviselőkkel, és ezt megpróbáljuk kijavítani, hogy hivatásos köztisztviselőket - lehetőleg civileket - nevezhessünk ki”. „Senki sem maradhat a palotában, akire rávetül annak a gyanúja, hogy kőkemény bolsonarista” - tette hozzá.

A zavargások miatt elrendeltét a fővárosi rendörfőnök, Anderson Torres letartóztatását, aki korábban Bolsonaro elnök igazságügyi minisztere volt. A hatóságok szerint nem biztosították a szükséges rendőri jelenlétet, és engedélyezték, hogy Bolsonaro támogatói több mint száz busszal behajtsanak a fővárosba. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.