23 év után elhagyja a tanári pályát Berta Beáta, a Karinthy Frigyes Gimnázium tanára

oktatás
január 23., 17:57
comments 1

A mai napon – 23 év tanítás után – beadtam a lemondásomat - írja Facebook oldalán Berta Beáta, a Karinthy Frigyes Gimnázium angol–magyar szakos tanára, az elmúlt hónapok tanártüntetéseinek egyik fontos alakja.

Berta azt írja: "Az elmúlt időszak történéseinek egyenes következménye ez a döntés." "A kollégáim kirúgása, a januárban belengetett teljesítményalapú bérezés, illetve a polgári engedetlenséget egészen a tanév végéig, augusztus elejéig „büntethetővé” tevő, éjjel kihirdetett rendelet volt az utolsó csepp. Ezek egyértelművé tették számomra, hogy az oktatásirányítás semmit nem hallott meg a tanárok egy éve (igazából sok éve) tartó küzdelméből, amelyet a saját és diákjaink méltóságáért, az oktatásban szükséges, az emberséget és az eredményességet célzó intézkedésekért folytatunk."

photo_camera Berta Beáta a Tudásmenet az oktatásért! demonstráción, 2023 január 7-én. Fotó: Németh Dániel/444

Mint írja, úgy érzi, a rendszeren belül már nem tud mit tenni ezért az ügyért, kívülről viszont talán igen. "Nem adom fel könnyen a számomra fontos dolgokat, nem mondok le könnyen a számomra fontos emberekről, ügyekről. De eljött az a pont, amikor azzal szembesültem, mindent megtettem, amit rendszeren belül lehet." Azt is írja, úgy érzi, amit szeretett csinálni, tanítani, azt már lehetetlennek érzi.

"'leadni az anyagot' lehet, de tanítani, nevelni, példát mutatni a diákoknak ilyen körülmények között nem tudok, mert ehhez szükségem van az önbecsülésemre is."

Felmondása feltételei szerint várhatóan március közepéig dolgozik még a Karinthyban, "ezalatt lehetőségem van lezárni a dolgaimat, elrendezni mindent, leginkább azokkal, akiknek ezzel igazán tartozom: a diákjaimmal".

"Köszönöm a sok támogatást, amit az utóbbi időben kaptunk a diákoktól, a szülőktől és ismeretlenektől. Remélem, megtalálom a módját, hogyan tudom mindezt meghálálni. Mert a CSEND NEM REND!" - így zárja bejegyzését.

Berta Beáta több tanártüntetésen is felszólalt, az idén január 7-én tartott Tudásmenet az oktatásért! elnevezésű demonstráción például arról beszélt, hogy őt bántalmazza a magyar közoktatás.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt