„A keleti szárnyon” látja a veszélyt a honvédelmi miniszter, de Oroszország nevét nem mondja ki

POLITIKA
2023 január 31., 15:29
comments 14

Meritokráciát és versengést szeretne meghonosítani a honvédségben, ezzel indokolta Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter a Bloombergnek, hogy miért szüntethetik meg a legalább 25 éve szolgáló katonák szolgálati viszonyát.

Elutasította, hogy a kormány ezzel a módszerrel akarná gyengíteni a honvédség nyugati orientációját, mondván, ekkora léptéknél nem is lehetne ilyen titkos manővereket végrehajtani. Az interjú közben két gépfegyver és egy pisztoly hevert Szalay-Bobrovniczky asztalán.

photo_camera Szalay-Bobrovniczky Kristóf a parlamentben Fotó: Németh Dániel/444

A honvédelmi miniszter szerint túlságosan széles a vezetői réteg a hadseregben, miközben alig tudják feltölteni a 8-10 ezer üres pozíciót. A jövőben szeretnék a 37 640-es elvi létszámot - amit most sem teljesít a honvédség - a többszörösére emelni.

Azt mondta, a reform lehetőséget teremt a fiatalabb, jó fizikumú, nyelveket beszélő, NATO-missziókon tapasztalatot szerzett katonák számára. „Ez nem szociális intézmény” - fogalmazott, de hozzátette, hogy azok a vezetők, akik megfelelnek az elvárásoknak, a helyükön maradhatnak.

Szalay-Bobrovniczky korábban a high-tech haditechnikával magyarázta az átalakítást. „Annak érdekében, hogy egy ilyen modern, high-tech haderőt építsünk, elengedhetetlennek tartjuk, hogy a Magyar Honvédség parancsnokságainál, annak alakulatainál, a Honvédelmi Minisztériumban és általában mindenhol, ahol katonák szolgálnak a felső és középvezetésben, egy új, a fiatalokra jellemzően dinamikus, fizikailag, szakmailag és erkölcsileg is példaértékű vezetői kultúrára törekedjünk” - mondta a Magyar Nemzetnek.

Amikor a Bloomberg arra kérte, nevezze meg a legnagyobb stratégiai fenyegetést Magyarország szempontjából, a „keleti szárnyról” beszélt, de Oroszországot konkrétan nem említette. „Világossá tettük, hogy egyetértünk a NATO-val, miszerint a legnyilvánvalóbb és legnagyobb fenyegetés a keleti szárnyon leselkedik ránk.”

Beszélt arról is, hogy a Rheinmetall német fegyvercég három üzemet fog létrehozni Magyarországon, ahol eladásra szánt fegyvereket is gyártanak majd. A Rheinmetall szorosan együttműködik a Mészáros Lőrinc birodalmából kinőtt 4iG-vel is, ami nemrég vásárolta meg a magyar állammal közösen a Vodafone hazai leányvállalatát.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.