Akár életfogytiglani büntetést is kaphatnak a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya néven szerveződő csoport tagjai

bűnügy
2023 február 09., 12:41

Élet és állam elleni bűncselekmények miatt is vádat emelt az ügyészség a magát Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának nevező csoporthoz tartozó hét ember ellen.

Az ügyészség azt írja az ügyről, hogy a vádlottak egy része az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló szervezetet hozott létre, és céljaik elérése érdekében a gyűléseken és az interneten – ahol további tagokat toboroztak – 33 közéleti szereplő megölésére hívták fel követőiket.

A csoport szervezettségére utal - írja továbbra is az ügyészség -, hogy leképezve a demokratikus állami berendezkedést, a csoportosulás egyik vezetőjét bírói hatalommal ruházták fel, míg a másik személy feladata a végrehajtó hatalom megszervezése volt, és egy új „alkotmányt” is megfogalmaztak.

Erről a korábbi hírek alapján annyi derült ki, hogy az ügyészség szerint a csoport egyes tagjai egy találkozó során emberölések elkövetésére hívták fel a többieket, és hogy a szélsőségesek közt van Posta Imre is. Egy újabb gyanúsítást szerint pedig egy férfi azzal kereste fel a csoport vezetőit, miszerint legalább öt, hasonlóan radikális nézeteket valló társával szeretne csatlakozni és együtt „szeretnének valami értelmeset tenni”, hozzátéve, hogy szerinte „tiltakozni kell és el kell menni a fejüket levágni,…meg kell haljanak, nincs más!”.

Az ügyészség mostani közleményében az áll, hogy a vádirat szerint egy Bács-Kiskun megyei fiatal pár zaklatás és kiskorú veszélyeztetése bűncselekményét követte el azzal, hogy a 2019-ben, otthon, arra felelős személy közreműködése nélkül született gyermekük anyakönyvezését – mivel a magyar állam létét tagadták – megakadályozták. A szülők ezzel tudatosan nem biztosítottak gyermekük számára állampolgárságot, társadalmi azonosításra alkalmas, egyúttal ellátásra is jogosító okmányokat, és a gyermek védelmében jogszerűen eljáró szakemberekkel való együttműködést módszeresen és teljesen visszautasították. Ezen sorozatos mulasztásokkal megvalósuló kötelességszegések veszélyeztették kiskorú gyermekük testi fejlődését.

A csoport vezetőinek magatartása odáig vezetett, hogy a gyermek szülei elhitték, hogy az általuk jogtalannak tartott gyámhatósági eljárást képesek befolyásolni, és felszólították a hatóságokat, hogy gyermeküket adják vissza. Az egyik vádlott a gyermekvédelmi és ahhoz kapcsolódó büntetőeljárásban eljárók felett 2020 júniusában „halálos ítéletet” hirdetett, amely felkerült egy videómegosztó portálra, amelyet a szülők egy figyelmeztető e-mailben – személy elleni erőszakos cselekménnyel megfenyegetve őket – elküldtek a hatóság tagjainak.

A vád tárgyává tett legsúlyosabb bűncselekmény akár húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető - írja az ügyészség.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.