Továbbra is köröznek két embert a hétvégi budapesti utcai támadások miatt

bűnügy
2023 február 15., 14:20

A rendőrség oldalán található körözöttek listáján ketten is szerepelnek, akiket „közösség tagja elleni erőszak” miatt köröznek. Mindketten német állampolgárok, egyikőjük a 22 éves Clara Judith Wittkugel, a másik a húszéves Moritz Christian Leopold Schroeter.

photo_camera Fotó: police.hu

A hétvégi budapesti utcai támadások miatt már több embert is letartóztattak, a bíróság egy német nővel szemben bűnügyi felügyeletet rendelt el. A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint „a Budapest különböző pontjain a kitörés napja elnevezésű rendezvény vélt résztvevői ellen elkövetett támadások miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomoz felfegyverkezve, csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak, súlyos testi sértés és más bűncselekmények miatt.

Eddig négy embert, köztük három külföldit hallgattak ki gyanúsítottként a nyomozók. A rendőrök korábban arról számoltak be, hogy a viperákkal, boxerekkel és más eszközökkel végrehajtott támadásokat hét-nyolc ember követte el.