Orbán szerint addig volt jó, amíg a Nyugat elfogadta az oroszok hódításait

POLITIKA
2023 február 18., 16:40
comments 149

Orbán Viktor miniszterelnök idei évértékelőjét főként annak szentelte, hogy kifejtse sajátos álláspontját az orosz-ukrán háborút illetően. Ez az álláspont alapvetően USA-ellenes, és mivel az EU-s országok hivatalosan mind ugyanazt képviselik, mint Amerika, ezért a nyugati szövetségi rendszeren belül mostanra teljesen egyedül maradt.

Orbán szerint az ukrán hadsereg és kormány támogatása rossz, mert árt a magyar érdekeknek. Hogy miért árt, azt nem mondta el.

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

Hajrá Oroszország, hajrá oroszok!

Szerinte jól tette a Nyugat, amikor 2008-ban kompromisszumot kötött az oroszokkal, és elfogadta, hogy a Grúziából kiszakított két régiót hódításként megtarthassák. Az is jó döntés volt, hogy 2014-ben hasonló történt, amikor elfogadták a Krím meghódítását. Szerinte tavaly is így kellett volna eljárni: engedni az orosz követeléseknek, és bejelenteni, hogy a NATO sosem veszi fel a tagjai közé Ukrajnát, illetve tűzszünetet javasolni, feltehetően egy újabb ukrajnai orosz hódítás elfogadásáért cserébe.

Lényegében azzal a nyugati általános véleménnyel ment szembe, miszerint nem lehet tovább engedni az oroszoknak, mert egyre többet akarnak, és ezúttal annyira durvát húztak a totális háború megindításával, amit nem lehetett tovább tétlenül nézni.

Orbán azzal érvelt, hogy éppen ebben a háborúban mutatkozik meg, hogy az oroszok valójában nem is olyan erősek, tehát a NATO-tagállamokat nem is tudnák veszélyeztetni, ha akarnák se. Mire idáig jutott, elfelejthette, vagy direkt elhallgatta, hogy az oroszok azért nem győzték le Ukrajnát, mert a Nyugat fegyverekkel, harctéri információval és pénzzel segítette. Itt bicsaklott talán a legnagyobbat az érvelése az egész beszéd alatt.

Orbán nyilvánvalóvá tette, hogy nem lát morális különbséget agresszor s áldozat között: "Ez nem a Jó és a Gonosz, hanem két szláv ország csapatainak a korlátozott háborúja" - jelentette ki.

Oroszországgal ennyire megértő mondatot európai elnök vagy miniszterelnök a háború kitörése óta sosem mondott.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.