Orbán Viktornak egyvalamiben egészen biztosan igaza van. A háromnapos Müncheni Biztonsági Konferencián elhangzottak alapján valóban egyedül maradt az ukrajnai háborúval kapcsolatos álláspontjával. Itt még Vang Ji kínai külügyi államtanácsos** is kiállt a szuverén országok területi integritásának sérthetetlensége mellett. Pedig az Egyesült Államok külügyminisztere, Antony Blinken a Vanggal folytatott szombat esti, mindkét fél jellemzése szerint feszült megbeszélései után arra utalgatott az NBC-nek adott interjújában, hogy az amerikai hírszerzés hamarosan bizonyítékokkal áll elő arról, hogy Kína Oroszország felfegyverzésére, a nyugati szankciók miatt elérhetetlenné vált, a precíziós fegyverek előállításához nélkülözhetetlen mikrocsipek exportjára készül.
A magyar kormánynak a világban betöltött helyét az is jelezte, hogy miközben csak a régió országaiból Horvátországot, Csehországot, Lengyelországot is az állam- és kormányfő mellett több miniszter is képviselte, Magyarországot senki. Vagyis a polgármesterek panelbeszélgetésének az a Korányi Dávid volt a moderátora, aki hónapok óta a kormánysajtó célkeresztjében van, és jelen volt a konferencián Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője is*. Érdeklődésemre a konferencia szervezői arról tájékoztattak, hogy Novák Katalin államfőt ugyan meghívták, és eredetileg el is fogadta a meghívást, ám február elején mégis lemondta a részvételt. Hogy miért, arra ez idáig nem kaptam választ a Köztársasági Elnöki Hivataltól.
Az is jelezte Magyarország helyét, hogy kizárólag egyetlen kontextusban emlegették a konferencián: mint Törökország mellett a másik országot, amelyik még nem volt hajlandó ratifikálni Svédország és Finnország NATO-tagságát.
A konferencián Orbán elszigeteltsége mellett az is nyilvánvalóvá vált, hogy az EU és a NATO tagállamai, valamint szövetségeseik teljesen más alapról közelítenek a háborúhoz. Orbán szerint a kérdés az, hogy Ukrajna nyerhet-e, amire az ő válasza az, hogy nem. A nyugati szövetségesek szerint nem az a kérdés, hogy Ukrajna nyerhet-e. Egybehangzó véleményük szerint Ukrajnának nyernie kell. És ezt a lehető leghatározottabban mondták. Hogy csak pár példát említsek:
A kérdés tehát valójában az, hogy mit tehetünk Ukrajna győzelméért.
Amire a válasz Ukrajna támogatása fegyverrel és pénzzel, a lehető leggyorsabban. Gyorsaságot kért a nyugati szövetségesektől a konferencián elsőként felszólaló Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is, akit Olaf Scholz német kancellár követett. Ő kiérezhette a kritikai élt Zelenszkij megszólalásából, hiszen sok bírálat érte, amiért hosszasan fontolgatta a német gyártású Leopard tankok Ukrajnába küldését. Erre amúgy volt jó oka, erről bővebben Magyari Péter cikkét, illetve Hajdú Nóra az ÉS-ben megjelent írását ajánlom az olvasóknak, itt most legyen elég annyi, hogy nem akarta egyedül Németországra vonni Putyin haragját és a lehetséges retorziót. Itt, a konferencián pedig mindenkinek visszavágott, amikor azt követelte, hogy viszont akkor most, ha már Németország küldi a tankokat, mindenki más is küldjön, akinek csak van.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.