Kókadozók és bebólintók: a moszkvai elitet is próbára tette Putyin 110 perces beszéde

külföld
2023 február 21., 11:52
comments 8

Az előzetesen vártnál sokkal hosszabban, közel két órán át beszélt Vlagyimir Putyin idei évértékelőjén, pár nappal az Ukrajna ellen indított háború kezdetének egyéves évfordulója előtt. Ráadásul mivel az orosz parlament két házában is rendkívüli ülésnapot hívtak össze szerdára, sokan számítottak arra, hogy Putyin jelentős bejelentésekre készülhet.

Ezek azonban nagyjából elmaradtak, az egyetlen konkrét és fontos bejelentésre a 110. perc utánig kellett várni, amikor Putyin közölte, hogy felfüggesztik részvételüket az utolsó jelentős orosz–amerikai atomfegyver-megállapodásban, a 2021 elején öt évre meghosszabbított Új-START-ban. Az Egyesült Államok szerint amúgy ez már idén januárban megtörtént, amikor nem engedték be az amerikai ellenőröket az orosz bázisokra.

Putyin a beszéde első félóráját a Nyugat gyalázásának szentelte, kiemelve, hogy miattuk van a háború, és hogy a Nyugat megbízhatatlan, kétszínű és hazug volt az elmúlt évtizedekben. Arról, hogy mi minden hangzott el, közvetítésünkben részletesen is írtunk. Majd jött a belföldre koncentráló rész, itt viszont Putyin olyan hosszan és részletekbe menően beszélt infrastruktúra-fejlesztésekről, önkormányzati folyamatokról, oktatás helyzetéről, hogy szemmel láthatólag a közönsége soraiban is többen kóros figyelemkókadozástól kezdtek el szenvedni.

A 60. perctől felfelé a közönségről készült vágóképeken egyre gyakrabban bukkantak fel bebólintó, szemük nyitva tartásáért komolyan küzdő emberek.

link Forrás
link Forrás
link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.