A Wagner-csoport vezetője szerint hazaárulás, hogy az orosz védelmi miniszter és a hadsereg vezetősége nem küld nekik lőszert, sem más katonai segítséget, amikor éppen Bahmut elfoglalásáért harcolnak: az orosz zsoldossereg alapítója, Jevgenyij Prigozsin kedden Telegramon tett közzé dühös hangüzeneteket, amelyeken azt állítja, a katonai vezetők direkt meg akarják semmisíteni a Wagnert.
Prigozsin kijelentései az orosz hadseregben zajló belső viszályokra és a befolyásos félkatonai erők közötti ellenségeskedésre utalhatnak. Az orosz-ukrán háborúban harcoló Wagner zsoldoshadsereget az utóbbi hetekben óriási veszteségek érhették John Kirby, a Fehér Ház biztonságpolitikai szóvivőjének pár nappal ezelőtti nyilatkozata szerint: eddig nagyjából kilencezer ember halhatott meg, több mint húszezren pedig megsebesültek.
A Wagner katonáit főleg Bahmut városa környékén vetették be, ahol az ukránok szerint az oroszok nem nagyon vették a fáradtságot a holttestek eltakarítására - a bahmuti pokolról itt olvashatnak bővebben. A biztonságpolitikai szóvivő szerint egyébként a város katonai-stratégiai fontossága is megkérdőjelezhető.
A Wagner-csoport kapcsán arról is lehet hallani, hogy kiképzetlen orosz rabokat kvázi golyófogóként használnak a harcokban: a raboknak - köztük gyilkosokkal, drogkereskedőkkel, bántalmazókkal - fél évet kell szolgálniuk a fronton, aki viszont visszavonulna, átállna vagy megtagadná a parancsot, halálbüntetést kap, és ezt láthatóan komolyan is veszik. A börtönökből toborzást épp a múlt héten állította le a Putyin szakácsaként is emlegetett orosz oligarcha, aki szeptember végén vállalta fel, hogy ő áll a zsoldoshadsereg mögött.
(Politico via Meduza)
Egy videó szerint a Wagner orosz zsoldosai újabb árulót fogtak el és vertek agyon.
A Telegramon közzétett hangüzenetében Jevgenyij Prigozsin orosz oligarcha azt mondta, „Kraszna Horát a Wagner-csoport rohamcsapatai elfoglalták”.
Jevgenyij Prigozsin évtizedeken át a háttérből irányított, most viszont hirtelen látványosan helyezkedni kezdett. Csak az nem világos, hogy zsoldoshadserege élén kinek üzen, és kinek dolgozik, már ha magán kívül bárkinek.
Jevgenyij Prigozsin a fényre lép.
Az orosz hadsereg lényegében május óta ostromolja a donecki kisvárost, ahol az elmúlt két hétben minden korábbinál jobban eldurvult a harc. Folyamatos a bombázás, az oroszok sorra indítják a rohamokat, százak élete árán haladnak métereket.
Rengeteg erőforrást feláldozva sikerült előrehaladniuk Bahmutnál, de a Fehér Ház szerint tovább már nem tudnak nyomulni.