További tizenhat évre ítélték Harvey Weinsteint

nők elleni erőszak
2023 február 23., 20:21

További tizenhat év börtönre ítélték csütörtökön Harvey Weinsteint, ezúttal három rendbeli szexuális zaklatás miatt, amelyeket még 2013-ban követett el egy európai modell és színésznő ellen. A mostani ítélettel együtt a hollywoodi filmproducer már ötvenhét évet kapott.

Az egykori filmmágnást decemberben tizennyolc évre ítélték Los Angelesben: az akkori tárgyaláson négy nő ügyét vizsgálták, de döntést végül csak az egyikben hoztak. A sértett egy orosz származású modell volt, akit a producer 2013-ban egy Beverly Hills-i hotelszobában erőszakolt meg. A nő azt mondta, Weinstein azon az éjszakán örökre elpusztított belőle egy részt, amit már soha nem kap vissza. A filmmogult a többi vádban akkor felmentették, mert az esküdtszék nem tudott ítéletet hozni.

A producer három évtizeden át zaklatott fiatal nőket, büntetlenül. A beszámolók szerint a taktikája az volt, hogy munkamegbeszélésnek álcázva szállodai szobákba szervezett találkozókat, ahol meztelenül, fürdőköpenyben várta, és arról győzködte az áldozatait, hogy karrierjük érdekében feküdjenek le vele. Azokat, akik nem engedelmeskedtek vagy panaszt tettek ellene, egyszerűen lefizette, de sokan félelemből, szégyenből vagy a velük aláíratott titoktartási nyilatkozat miatt nem emelték fel a hangjukat évtizedekig. Weinstein végül kilencvenegy nő szexuális zaklatása és más erőszakos cselekmények miatt állt bíróság elé 2020-ban, első körben huszonhárom évet kapott.

A Weinstein-botrányról készült filmről itt, a #Metoo-mozgalom öt év után levont tanulságairól pedig itt írtunk.

(via Washington Post)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.