Ez a cikk a Greenpeace 444-en jelentkező sorozatának az első része.

Egy év telt azóta, hogy az orosz hadsereg betört Ukrajnába. Ha mérlegre tesszük a magyar kormányzat döntéseit, amelyeket a február 24-ét követő európai energiaválságra válaszul hoztak, akkor ki kell mondanunk: a magyar kormány, ragaszkodva a háborút megelőző, már akkor is téves irányokhoz, végzetesen félrekezelte a gyorsan változó helyzetet.

A háború miatt kialakuló és gyorsan eszkalálódó energiaválság lehetőséget teremtett, hogy a kormány teljesen új irányokat szabjon az energiapolitikában, ők azonban nem értették meg az idők szavát. Kapkodás, rögtönzés és a régi rossz irányok megerősítése következett, felgyorsítva a rossz trendeket klímavédelmi és ellátásbiztonsági szempontból.

Emellett egy olyan diktatórikus hatalomnak kiszolgáltatva minket, aki éppen lerohanta a szomszédját. Pedig történhetne ez máshogy is, ha a magyar kormány békét kötne a megújulókkal, és végre észrevenné, hogy a válság megoldásának kulcsa nem a rezsiszámlákba, azaz döntően a földgázba öntött állami ezermilliárdokban van. A magyar energiapolitika elmúlt évének összefoglalása mellett azt is elmondjuk, szerintünk mit kellett volna és kellene tenni ebben a helyzetben.

Ha kell, spórolunk

Miért mondjuk, hogy a kormány rosszul reagált az energiaválságra? Ha összevetjük a 2022. és a 2023. januári magyar villamosenergia-mixet - paksi és mátrai erőművestül, gáz- és naperőművestül, importostul –, egyrészt az látszik, hogy Magyarország annak ellenére is kiszolgáltatottabb helyzetben volt 2023 januárjában, mint egy évvel korábban, hogy idén kevesebb villamos energiával is beértük. Másrészt szembetűnő, hogy bár korábban sem volt túl magas, de a nap- és a szélerőművekből származó megújuló energia aránya még ahhoz képest is csökkenni tudott, ahol egy évvel ezelőtt tartottunk.

Túllépve a villamosenergián, tegyük hozzá, az energiaellátó rendszerek működőképessége idén, illetve a korábbi években is biztosított volt. Nem történt rendszerszintű áramkimaradás, és nem lépett életbe semmiféle vészforgatókönyv. Ennek azonban az idei enyhe tél mellett nem a kormány intézkedései, hanem a fogyasztók spórolási reflexe volt inkább az oka. Decemberben 23, éves szinten pedig 17%-kal fogyott kevesebb gáz (villamosenergiából pedig rendre 7 és 3%), mint egy évvel korábban. A rezsicsökkentés kormány által is beismert fogyasztásfelhajtó delíriumából felébredve hamar kiderült, hogy tudunk mi spórolni, ha kell. Igen ám, de a kényszer szülte, fogvacogtató takarékoskodás nyilván nem fenntartható, miközben az import nagysága (85% gáz, 25-30% áram) és tartóssága mostanra az egyik legnagyobb kockázattá nőtte ki magát.

És mi lesz vajon akkor, ha néhány év alatt valóban a jelenlegi csaknem tízszeresére, akár évi 250 GWh-ra is növekedhet a hazai akkumulátor-gyártó kapacitás? Ennek a teljes éves energiaigénye annyi lenne, ami nagyságrendjében megfelel a paksi atomerőmű termelésének. Ennyi pluszenergia nem áll rendelkezésre, és a jelenlegi energiaválságtól függetlenül sem látszik, hogyan lehetne biztosítani.

Az energiapolitika súlyos hibái akkor váltak különösen feltűnővé, amikor az ukrajnai háború kiteljesedésével az Európai Unió minden országában vészforgatókönyveket írtak. Az energiahiánnyal fenyegető helyzet a tervek gyorsított ütemű megvalósítására kényszerítette a kormányokat Spanyolországtól Németországon át Finnországig és Görögországig. Ezalatt Magyarországon csak annyi történt, hogy még magasabb fokozatra kapcsolták az abszurditást.

Az energiatervet ki lehet dobni

Amikor 2022. február 24-én az első orosz alakulatok átlépték az ukrán határt, a tőzsdéken az olaj és más energiahordozók ára is kilőtt. Miközben az S&P aznapi világpiaci elemzése rögzítette, hogy az elkövetkezőkben az energia- és árupiacok „a kibontakozó szankciók és akciók/reakciók hálójába kerülnek”, a magyar kormány szinte lebénult. Aznap Kaderják Péter – korábbi energetikai államtitkár – az orosz támadás hírére azzal reagált, hogy a vezetése alatt összeállított (formálisan ma is aktuális és érvényes, 2020 januárjában lezárt) Nemzeti Energia és Klímatervet ki lehet dobni, mert új helyzet van, amire gyorsan reagálni kellene. Teljesen igaza volt. Ehhez képest az energiaügyekben tavaly november végéig illetékes Technológiai és Innovációs Minisztériumot vezető Palkovics László nyilvánosan csak szeptemberben kezdett el arról beszélni, hogy új energiastratégia kell.

Az uniós országok gyorsan reagáltak a helyzetre - és nemcsak a Németországra vagy a gázspórolási tippekre és tervekre kell gondolni, hanem arra is, hogy Svédország történelme legnagyobb méretű napelemes telepítését, ezer MW termelőkapacitás hálózatba illesztését végezte el 2022-ben. Görögország tavaly annyira rágyorsított a fosszilis energiahordozókról megújulókra váltásban, hogy októberben már azt jelentették, kis időre az ország teljes egészében tiszta energiaforrásokra támaszkodhatott. Finnország - amely geopolitikai, biztonsági megfontolásokból leállította az oroszokkal közös Hanhikivi-1 atomerőmű-projektet - olyannyira ráfeküdt a szárazföldi szélenergia-potenciál minden korábbinál hatékonyabb kiaknázására, hogy 2022-ben végül 2400 MW új szélerőművi kapacitást sikerült a hálózatukra kapcsolni. Ezalatt a magyar kormány politikai szinten az orosz vezetékes kőolajimportot védte oroszlánként az uniós szankciós vitákban, a kommunikációjában pedig azokon gúnyolódott halkan anyázva, akik takarékoskodásra készültek. Az eddigiek alapján ez logikátlan és önsorsrontó stratégia.

A csökkentés csökkentése

Aztán július közepén egy kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egyszer csak bejelentette az energia-vészhelyzetinek nevezett kormánycsomagot, amit két nappal később a Magyar Közlöny kormányhatározatában pontosítottak. Ma már e jogszabályra sokan csak a gyorsan közhellyé vált „rezsicsökkentés csökkentése” tétel miatt emlékeznek, és arra, hogy ez alapján többszöri nekifutásra sem derült ki, hogy végül is kinek miért és mennyivel nő majd a gáz-, illetve a villanyszámlája.

A kormányhatározatban e tétel mellé besorolt hat pontra alig emlékszik valaki, pedig azok a mai napig a kormány energiaválságra és háborús helyzetre adott hivatalos válaszlépéseinek tekinthetők. A hazai energiapolitikát jól tükrözi, hogy a pontok közül egyik sem foglalkozott a megújulókkal. Ehelyett bejelentették, hogy fokozzák a szénbányászatot, meghosszabbítják a paksi atomerőmű üzemidejét, hogy újraindítják a Mátrai Erőmű leállított blokkjait, és persze, hogy kerül, amibe kerül, de legyen még több gáz. Ha már gáz, megjegyezném, hogy a háborúskodó Oroszországgal kötött “druzsba” (barátság) nem csak morális és geopolitikai szempontból tűnik tévútnak: politikai szempontból elszigeteli a magyar kormányt, és gazdasági szempontból sem éri meg, hiszen egyes számítások szerint EU-s szinten mi fizetjük a legmagasabb gázárakat Oroszországnak.

A pontokba foglalt elképzelések technikai megvalósíthatóságában is voltak azért kisebb bökkenők. Ilyen volt például az, hogy a Mátrai Erőmű tavaly nyáron és ősszel többször is letérdelt. 2022. szeptember végén az egyik ilyen termelésmentes periódus azt idézte elő, hogy időnként 3000 MW-nál több importáramra volt szükség a magyarországi rendszer egyensúlyban tartásához. Igaz, ekkor a Paks-1-es blokk is állt, mivel az egység augusztusi éves nagy karbantartása nyúlt, mint a rétestészta. A paksi atomerőmű üzemidő-meghosszabbításának ötletszerűségéről pedig mindent elmond, hogy akár a Paks II. beruházás bukását is előidézheti.

Egy hónappal később, augusztusban, Palkovics László már energetikai fordulatot ígért. 2030-ra már 12-13 GW napenergiás kapacitás megépítésével kalkulált, és mindjárt egy teljes kívánságlistát is előhúzott: ígéretet tett a rugalmas gáztechnológiák eljövetelére, a biogáztermelés felfuttatására, az energiatárolásra, a hálózatfejlesztésre és az okos megoldások térnyerésére, valamint a “hidrogén ökoszisztéma” kialakítására.

Mindebből semmi sem lett, Palkovicsnak ugyanis októberre már nem maradt mozgástere. Mire november elején lemondott, azon is túl voltunk már, hogy a kormány nélküle döntötte el és jelentette be a lakossági napelemstopot. Arról, hogy a hálózati túlterheltségre hivatkozva felfüggesztik a rendszerek hálózati visszatáplálási lehetőségét, úgy hírlik, hogy a kormányinfón tett bejelentés előtt sem a rendszerirányító Mavir, sem az E.ON nem tudott. A miniszter pedig másnap sem volt még képben, és csak napokkal később jelentette be a területileg illetékes államtitkára is, hogy a napelemes pályázatok újabb, hónapokon át előre beharangozott második körének indítását is „elhalasztják”. Végül a kidolgozatlanság és a keletkezett társadalmi feszültség miatt október 31-ig egy kiskaput nyitva hagytak, de a döntés magyarázata így is sántít.

Az a szakmainak szánt indoklás, miszerint a megnövekedő napelemes hálózati igények miatt most már grandiózus hálózatfejlesztésekre (és ehhez százmilliárdokra) van szükség, a teljes magyar hálózatra biztosan nem érvényes. Azóta kiderült, hogy március 31-ig adott határidőt az Európai Bizottság arra, hogy a szélenergia de facto tiltásával együtt megszüntessék a napelemstopot is - amit így akár az uniós támogatások körüli sakkjátszma részeként is értelmezhetünk. Mi inkább úgy gondoljuk, hogy egy energiaválság idején nem játszmázni kellene, hanem végiggondolt, koherens stratégia mentén haladni.

Amiatt azonban már nem Palkovics feje fáj, hogy ez így fog-e történni. Amikor a lemondását a kormány hivatalosan is elfogadta, a rendkívüli sajtótájékoztatón Gulyás Gergely azt is bejelentette, hogy Magyarország történetében először Energiaügyi Minisztérium alakul. Igaz, ekkorra már csaknem 9 hónap telt el a háború kezdete (és fél év az új kormány megalakulása) óta, amiről már az első napokban lehetett sejteni, hogy az energiaellátást alapjaiban fogja megkérdőjelezni, de hát jobb később, mint soha.

Hogy mekkora teret engednek valójában a miniszternek kinevezett Lantos Csabának, az nem világos. Mindenesetre beszédesnek tűnt, hogy bár hivatalosan már miniszter volt, mégis nélküle jelentette be Gulyás Gergely és Hernádi Zsolt MOL-vezér, hogy kivezetik a benzin- és gázolajárstopot - miután az energiaválság idején 23%-kal növekedtek az üzemanyagigények az egy évvel korábbihoz képest.

Az energiaügyi miniszter első három hónapja azzal zárult, hogy február elején a kormány már az ő előterjesztésében tárgyalta az ország 2030-ig elképzelt energiastratégiáját. Eszerint „Ha a kormány meg tud állapodni az Európai Unióval, és fel tudja venni nem csupán a helyreállítási alap minden országnak járó, vissza nem térítendő részét, hanem a hitelrészét is, akkor azt döntően az energetika területén szeretnék elkölteni” – hirdeti a hivatalos kormányoldal. A következő hónapokban ki fog derülni, hogy ezért mire hajlandó a kormány; hogy mennyire és meddig téríthető majd el az eddigi haladási iránytól.

Öt év sem volt elég

Kellemetlen lehet még a kormánynak az Európai Bizottság 2023. február 15-én kelt döntése, mely szerint Magyarország (valamint Horvátország és Portugália) ellen bírósági eljárást indít. Azért kerülnek ezek a tagállamok az Európai Bíróság elé, mert az uniós megújuló energia irányelvet 2021. június 30-ig át kellett volna átültetni a nemzeti jogba, ez azonban náluk 2018 óta nem történt meg. A Bizottság most pénzügyi szankciók kiszabását kéri a három tagállamra, miután annak sem lett foganatja, hogy tavaly májusban hivatalból értesítették a kormányokat: nem adtak „világos és pontos tájékoztatást arról, hogy mely nemzeti rendelkezések ültetik át az irányelv egyes rendelkezéseit.” Az EB közleménye szerint Magyarország valójában máig nem adott át egyetlen ilyen dokumentumot sem.

A 2018-as irányelv lényege, hogy jogi keretet biztosít a zöldenergia-fejlesztésekhez, nemcsak az áram, de a fűtés/hűtés és a közlekedés területén is. Ennek az volt az értelme, hogy az Európai Unióban a 2030-ra meghatározott, legalább 32 százalékos megújuló energiaforrás arány elérése felé tereljék a tagországokat. Mi ennél már 2018-ban is ambiciózusabbak voltunk, 2030-ra ugyanis 35 százalékot javasoltunk.

Magyarországon ehhez képest abból lett hír tavaly, hogy az energiahivatal megírta: 2020-ban az összesített megújulóenergia-részarány a fogyasztásban 13,9 százalékra nőtt, amivel „az ország túlteljesítette az európai uniós irányelvben erre az időpontra előírt 13 százalékos részarányt”. Arról azonban elfelejtettek beszámolni, hogy ennyi volt a minimum összeg az irányelvben. Ahhoz, hogy ezt az energiaválságot leküzdjük, biztos, hogy nem lesz elég a minimumot teljesíteni.

Csökkenteni kell a függőséget

Mit kéne tenni ahhoz, hogy csökkenjen a fosszilis függőségünk?

• Első lépésként az újabb elvesztegetett év után ideje lenne végre feloldani a szélenergiát korlátozó szabályokat.

• Fel kell hagyni a szétesőben lévő Mátrai Erőmű már leállított blokkjainak újraindításával való értelmetlen és pénztemető kísérletezgetéssel, az üzemidő meghosszabbítása helyett pedig legkésőbb 2025 végéig be kellene zárni az utolsó hazai szénerőművet.

• A fosszilis és nukleáris beruházásokra szánt forrásokat olyan támogatási programokra kell költeni, amelyek a lakó- és középületek energiatakarékossági és energiahatékonysági beruházásait segítik. Bődületes potenciál van a hazai épületállomány komplex energetikai korszerűsítésében, megengedhetetlen az a luxus, hogy egy energiaválságban ezt figyelmen kívül hagyjuk.

• Emellett fel kell számolni a napenergiás rendszerek telepítését korlátozó intézkedéseket mind a lakossági, mind a kereskedelmi szektorban.

• És természetesen pénzt kell szánni a megújulók terjedését támogató hálózatfejlesztésekre.

Ezek evidenciák, így rémisztő azt látni, hogy az a kormány, amely magát korábban “klímabajnoknak” hirdette, most valójában mindent megtesz azért, hogy fenntartsa az éghajlatvédelmi és biztonságpolitikai szempontból is káros, önsorsrontó energiapolitikai gyakorlatot. Az importfüggőséggel mit sem törődve, állami források százmilliárdjait önti a gáz, olaj és szén égetésébe, és a sehova sem vezető Paks II. beruházásba; a megújulók terjedését csak uniós nyomásra és uniós eurókból hajlandó segíteni, a lakossági energiahatékonysági, energiatakarékossági programok hirdetésének a “megvédjük a rezsicsökkentést” jelszó mentén továbbra is ellenáll, miközben az akkumulátorgyárak építéséről szóló hagymázas álmait kergeti.

Azt csak remélni tudjuk, hogy több háborús évfordulót nem kell átélnünk a jövőben. De abban biztosak lehetünk, hogy ha a kormány továbbra sem hajlandó felébredni és érdemi lépéseket tenni az ország energiafüggetlenségének biztosításáért, akkor az elhibázott magyar energiapolitikának még sok-sok évfordulóját kell majd átvészelnünk. Ha lehet, akkor ebből kimaradnánk.

A szerző a Greenpeace klíma- és energiakampány felelőse.