Tóth Gabi a lakáshitel miatt retteg, és van esély rá, hogy lavórban kell fürdenie

ÉLET

Lelkileg megviseli Tóth Gabit, hogy férjével, Krausz Gábor séffel együtt eladósodtak –írja az RTL által szemlézett Story magazin Tóth Gabiról, aki a lapnak azt mondta, bele is soványodott a felújítás és az eladósodás okozta stresszbe.

A Fidesz kedvenc énekesnője a Story magazin szerint hitelt vett fel új otthonukra, és „retteg, hogyan fizeti vissza”. De nemcsak ez a probléma, hanem az is, hogy pár héten belül már költöznének is be az új, szentendrei házukba, ahol „egyelőre még áldatlan állapotok uralkodnak” Tóth Gabi szerint, aki ezen a ponton viszont már elengedte a rettegést a lakáshitel miatt, és azt mondta:

„Ha más nem, még a földön alszunk majd, és lavórban fürdünk, de ott leszünk együtt, és ezzel egy gyermekkori álmom válik valóra.” De aztán visszatért a lakáshitel okozta stressz Tóth Gabinál, aki 2022-ben a Fidesz kampányzáróján énekelt, és azt mondta, az első hitel felelősségétől „picit betojt”, mert a hiedelemmel ellentétben az ő szakmájuk elég bizonytalan, de legalább ciklikus, és emiatt az elmúlt pár hétben hat kilót fogyott. A Story magazinban leírtak szerint férje, az egyébként celebséfként dolgozó Krausz Gábor „mindebből csak annyit érzékel, hogy Gabi idegbeteg”.

Az alábbi instaposztban Tóth Gabi egyébként az új házuk erkélyén áll, a posztot pedig a leírás szerint megtámogatta a csalad.hu.

Kapcsolódó cikkek