“Szeretnék bocsánatot kérni mindenkitől, akit esetleg megbántottam!” - írta ki a Facebookra Nacsa Olivér humorista, aki a nőket lekezelő megjegyzései miatt kényszerült erre.
Nacsa bocsánatkérése olyan, egymásnak gyökeresen ellentmondó állításokkal kezdődik, amik egyszerre nem lehetnek igazak. Nacsa előbb azt írja, hogy a szavait “kiragadták és félreértelmezték”, hogy a következő mondatban már azt állítsa, ő hibázott és fogalmazott félreérthetően.
Nacsa a Karc FM rádió műsorában a hétvégén azt fejtegette, hogy, szó szerint idézem:
„Szerintem ez nem egy női pálya, nem egy női műfaj a humor. Ha megnézzük nem voltak sokan ebben a szakmában. (…) a nézők kevésbé adnak egy-egy humoros mondatnak, gondolatnak nyomatékot, ha azt egy nő szájából hallják. Nem tudom miért van így, szerintem ez egy alapvetően férfi szakma.”Nacsa a jelek szerint egészen mást mondott, mint amire gondolt közben, hiszen most azt írta, hogy:
“Eredetileg azt szerettem volna elmondani, amelyet előttem már korábban többen is elmondtak, hogy valamiért hazánkban kevesebb a női előadó ebben a szakmában.”Előtte azonban leszögezte:
“Azt hiszem, sosem késő belátni, ha az ember hibázik, és félreérthető megfogalmazásával adott esetben sokak érzékenységét sértheti valamilyen módon, noha a konkrét témával kapcsolatban rossz szándék nem vezérelte. Belátom ebben az esetben ez pontosan így történt.”Mivel Nacsa szombaton a Karc FM-en egy Pottyondy Edinára vonatkozó kérdésre válaszolva mondta, amit mondott, Pottyondy vasárnap reagált a szavaira, amiről
címmel írtunk cikket. Uj Péter pedig hétfőn "El a kezekkel Baginacsától! Nagyonis igaza van!" címmel közölt publicisztikát a témában.