Kína nem ad el fegyvert az ukrajnai háborúban hadviselő feleknek

háború
2023 április 14., 13:25

Kína nem ad el fegyvereket sem az ukránoknak, sem az oroszoknak, ezt Kína külügyminisztere jelentette be pénteken, az AP szerint válaszul azokra a nyugati aggodalmakra, melyek szerint Kína katonai segítséget nyújtanak Oroszországnak. Csin Kang külügyminiszter úgy fogalmazott, Kína „körültekintő és felelősségteljes hozzáállást tanúsít a katonai cikkek exportját illetően”.

Peking szerint ők semlegesek, miközben politikailag és gazdaságilag is támogatják Oroszországot, és miközben a nyugati országok szankciókat vetettek ki az Ukrajnát lerohanó oroszokkal szemben.

Februárban Antony Blinken amerikai külügyminiszter azt mondta, hogy értesüléseik szerint Kína fegyverek és lőszerek Oroszországba szállítását tervezi. Blinken akkor arra figyelmeztetett, hogy Oroszország támogatása „komoly problémát” jelentene. (AP)

Kiemelt videóink