Rekordmeleg lehet idén

TUDOMÁNY
2023 április 20., 07:22

Idén és jövőre is megdőlhet az éves átlaghőmérsékleti rekord, figyelmeztetnek klímakutatók. Erre azért különösen nagy az esély, mert az elmúlt három évben - melyek közül amúgy 2020 így is a harmadik legmelegebb év volt a meteorológiai feljegyzések kezdete óta - a La Nina jelenség elvben még hűtötte is a légkört, de most visszatérhet az El Nino, ami melegedést okoz. 2016-ban, a lejegyzett történelem eddigi legmelegebb évében például a szokatlanul erős El Nino is hozzájárult a rekordhoz.

Az El Nino idején az egyenlítő vidékén uralkodó nyugati szél sebessége lassul, így a meleg víz keleti irányba áramolhat a Csendes-óceánon, jelentősen felmelegítve annak felszínét. Carlo Buontempo, az EU Kopernikusz Klímaszolgálatának igazgatója szerint ugyan még nem tudni biztosan, hogy az általában rekordhőmérsékleteket hozó El Nino most is rekordmeleget hoz-e, de szerinte ez a valószínűbb eshetőség. Hogy már idén rekordmeleg lesz-e, az leginkább azon múlik, hogy az El Nino már nyáron, vagy csak az év vége felé - amikor a déli féltekén van nyár - érkezik meg.

Egyelőre azt is nehéz megjósolni, hogy mely területeket sújthat majd igazán az El Nino. Jellemző például, hogy bár 2022 az elmúlt évek átlagában már-már hűvös volt - csupán az ötödik legmelegebb év volt a feljegyzések kezdete óta -, Európában a tavalyi volt a valaha volt legmelegebb év. (Via Reuters)