A Facebook álhírekkel küzdő csapatát is elsodorta az elbocsátási hullám

TECH
2023 április 21., 14:02

Elbocsátották a Meta nagyjából ötven főből álló, a dezinformáció minimalizálásával megbízott csapatának jelentős részét, írja a The Verge. Mark Zuckerberg cégvezér március elején jelentette be, hogy újabb tízezer munkavállalót tervez elbocsátani. Kezdésképp a hét második felében 1500-an mondhattak búcsút állásuknak. Jelenleg nincs sok információ arról, hogy kit fenyegethetnek az elbocsátások.

Mark Zuckerberg, a Meta elnök-vezérigazgatója
photo_camera Mark Zuckerberg, a Meta elnök-vezérigazgatója Fotó: DREW ANGERER/Getty Images via AFP

A cég szóvivője Dave Arnold elmondása szerint a csapat maradéka más, hasonló biztonsági csoportokban folytatja munkáját. Hozzátette, hogy a kirúgások ellenére továbbra is energiát fektetnek a közösség védelmére.

Tavaly novemberben - sok más techcéghez hasonlóan - a Meta tizenegyezer dolgozót, alkalmazottainak mintegy tizenhárom százalékát bocsátotta el.