Ferenc pápa leghosszabb budapesti beszélgetését jezsuita rendtársaival folytatta. Horváth Árpád atya frissiben megosztotta benyomásait és a másfél órás találkozó néhány kedves részletét a 444-gyel, de a jezsuiták előre figyelmeztettek, hogy tartalmi összefoglalót csak jóval később, a Vatikánból fogunk kapni.

A jezsuita.hu-n most közzétett szövegben szó esik az ifjúságpasztorációról, a szerzetesi és papi hivatásról, illetve a modern egyházról. Itt most két válaszát emeljük ki.

Szeretni a bántalmazót

A magyar jezsuiták felhoztak egy nehéz témát, „a szexuális bántalmazók iránti keresztényi szeretetet”. Azt kérdezték az egyházfőtől: „Az evangélium azt kéri, hogy szeressünk, de hogyan szerethetjük egyszerre azokat, akik bántalmazást szenvedtek, és a bántalmazóikat? Isten mindenkit szeret. Őket is szereti. De mi hogyan szeressünk? Természetesen anélkül, hogy bármit is eltussolnánk, hogyan szeressük a bántalmazókat?”

A keresztény tanítás, amire a kérdés utal, valóban egyértelmű, de meg nem nevezett rendtársának adott válaszában a pápa is elismeri, hogy a gyakorlatban nem mindig könnyű követni a felebarát iránti szeretet parancsát. „Mára megértettük, hogy a bántalmazás, a visszaélés rendkívül nagy kiterjedésű valóság: van szexuális visszaélés, pszichológiai bántalmazás, gazdasági kizsákmányolás, migránsokkal való visszaélés… - sorolta a pápa. - Te a szexuális bántalmazásra utalsz. Hogyan közelítsünk a bántalmazókhoz, hogyan beszéljünk a bántalmazókkal, akiktől undorodunk? Igen, ők is Isten gyermekei. De hogyan lehet őket szeretni? Nagyon erős a kérdésed. A bántalmazót ugyanis el kell ítélni, de mint testvért. Az elítélést a szeretet cselekedeteként kell felfognunk. Az ellenség szeretetének van egy logikája, egy módja, mely így is kifejeződik. Ezt nem könnyű megérteni és megélni. A bántalmazó ellenség. Mindannyian ezt érezzük, mert együtt érzünk a bántalmazott szenvedésével. Amikor átérzed, mit hagy a bántalmazás a bántalmazottak lelkében, az borzasztó érzés. Már a bántalmazóval való beszélgetéstől is undorodik az ember. Nem könnyű. De ők is Isten gyermekei. Lelkipásztori gondoskodásra van szükség. Büntetést érdemelnek, de lelkipásztori gondoskodást is. Hogyan tegyük? Bizony, ez nem könnyű. Igazad van.”

Ezek itthon is élő kérdések. Korábban részletesen írtunk egy ferences szerzetesről, akit eltiltottak hivatása gyakorlásától „a hatodik parancs ellen kiskorúval elkövetett bűncselekmény” miatt, de Róma nem zárta ki a rendből, ma is egy rendházban él. Az ügyét lelkiismeretesen felgöngyölítő korábbi tartományfőnök is érzékelte a helyzet súlyát: „A kereszténység az irgalmat hirdeti, amit ezekben az esetekben is gyakorolni kell – és ami mindig botrányos.”

A lelkivezető és a pápa

Ferenc pápává választása után nyilván mindenki számba vette eddigi életútját, és a legtöbb vitát egy olyan eset váltotta ki, aminek magyar a főszereplője. A kommunizmus elől menekülő Jálics Ferenc a fiatal Bergoglio lelkivezetője is volt, de aztán a jobboldali katonai diktatúra pont őt vádolta meg kommunista szervezkedéssel.

A magyar jezsuita 1974-ben Buenos Aires egyik nyomornegyedébe költözött, hogy a szegényekkel foglalkozhasson, de két év után a hatóságok őrizetbe vették, mert - talán budapesti születési helye miatt - orosz kémnek, baloldali gerillának tartották. Közel fél évig ágyúgolyóhoz láncolva, összekötözött végtagokkal, bekötött szemmel kellett élnie egy cellában.

Bergoglio úgy jön a képbe, hogy addigra már ő volt a jezsuita tartományfőnök, és sokan - köztük maga Jálics és a vele együtt megkínzott rendtársa - úgy vélték, hogy Bergogliónak is szerepe lehetett a letartóztatásukban. Ez a gyanú utóbb bíróságig jutott. Később - a New York Times által idézett nyilatkozatában - Jálics belátta, hogy ez nem igaz, de valami titok vagy feszültség nyilván maradt köztük, annak ellenére, hogy végül Bergoglio hozta ki őt a börtönből. Az engesztelődés jele volt, amikor Jálics és Bergoglio együtt mutattak be misét - amúgy ez a jelenet is szerepel A két pápa című filmben.

Az időszakot utóbb alaposan feltárták, és fény derült azokra a bonyolult viszonyokra, amelyek között egyes papok a diktatúra kiszolgálói voltak, mások az életüket kockáztatva küzdöttek ellene. A későbbi pápa más taktikát választott: fenntartotta a beszélő viszonyt a juntával, ugyanakkor lobbizott a papjai érdekében, és olyanokat is megmentett, akiknek semmi közüknem volt a valláshoz.

A jezsuiták azt kérdezték Budapesten a pápa és két éve elhunyt rendtársuk múltjáról: „Milyen volt a kapcsolata Jálics Ferenc atyával? Mi történt? Hogyan élte meg ön mint tartományfőnök azt a tragikus helyzetet? Súlyos vádakkal illették önt…”

A pápa azzal kezdte, hogy „Jálics Ferenc és Orlando Yorio atya egy szegénynegyedben dolgoztak, és jól dolgoztak. Jálics a lelkiatyám és gyóntatóm volt teológiai tanulmányaim első és második évében.” Amikor a juntának vége lett, „Jálics engedélyt kért tőlem, hogy eljöhessen Argentínába lelkigyakorlatot tartani. Segítettem, hogy jöhessen, és együtt is miséztünk. Aztán viszontláttam érsekként, majd pápaként is: eljött meglátogatni Rómába. Mindig megvolt köztünk ez a kapcsolat. De amikor utoljára eljött hozzám a Vatikánba, láttam, hogy szenved, mert nem tudta, hogyan beszéljen velem. Távolság volt köztünk. Azoknak a régi éveknek a sebei bennem és benne is megmaradtak, hiszen mindketten átéltük azt az üldöztetést.”

A pápa felidézi, hogy „a[z argentin] kormányból néhányan »le akarták vágni a fejemet«, és nem is annyira a Jáliccsal kapcsolatos nehézséget hozták fel, hanem az egész diktatúra alatti viselkedésemet kérdőjelezték meg. Tehát bíróság elé idéztek.” Azt is hozzátette, hogy „amikor Jálicsot és Yoriót a katonaság elfogta, Argentínában zavaros volt a helyzet, egyáltalán nem lehetett világosan látni, mitévők legyünk. Azt tettem, amiről úgy éreztem, hogy meg kell tennem, hogy megvédjem őket. Nagyon fájdalmas ügy volt. Jálics jó ember volt, Isten embere, istenkereső ember, de egy olyan közeg áldozatává vált, amelyhez nem tartozott. Ezt ő maga is megértette. Ez a gerillák közege volt, akik azon a helyen tevékenykedtek, ahol ő lelkipásztori szolgálatot végzett.”

Végül azzal zárta válaszát, hogy friss történeti kutatásokat ajánlott: „egy hónapja az Argentin Püspöki Konferencia két kötetet már kiadott abból a tervezett három kötetből, amelyek tartalmazzák az összes dokumentumot, amely az egyház és a katonaság között történtekre vonatkozik. Abban mindent megtaláltok.”