Kilenc fiatal ellen indítottak eljárást, mert eltakarták az arcukat a Karmelitánál

POLITIKA
2023 május 11., 17:57

„Kilenc olyan fiatal képviseletét vállaltuk, akiket a múlt héten a Miniszterelnökség előtt előállítottak vagy igazoltatottak az arcuk eltakarása miatt, és panaszeljárást is tervezünk a rendőrség aránytalanul erőszakos fellépése miatt” - írja a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).

„A legtöbben a könnygáz ellen védekeztek azzal, hogy eltakarták az orrukat és a szájukat, de van köztük olyan is, aki posztkovidos tünetek miatt hord egészségügyi maszkot” - írja a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)

photo_camera Tüntetés a Karmelitánál Fotó: Kristóf Balázs/444

Múlt héten a rendőrség másodszor is könnygázt vetett be a státusztörvény miatt tüntető diákok ellen, többeket elő is állítottak. Egy diák, a 17 éves Hidász Máté órákig nem tudta kinyitni a szemét, miután közvetlen közelről arcon fújták a rendőrök.

Őrizetbe vettek, majd szabadon engedtek egy volt rendőrt, Csőgör Pétert is, aki a 444-nek azt mondta, szerinte politikai véleménye miatt rúgták ki tavaly nyáron.