Zelenszkij: Időre van szükségünk az ellentámadás előtt

háború
2023 május 11., 07:42
Volodimir Zelenszkij sajtótájékoztatót tart Kijevben 2023 február 24-én
photo_camera Volodimir Zelenszkij sajtótájékoztatót tart Kijevben 2023 február 24-én Fotó: GENYA SAVILOV/AFP

Volodimir Zelenszkij szerint Ukrajnának több időre van szüksége, mielőtt megindítja az Oroszország elleni, régóta tervezett ellentámadását.

Az ukrán elnök a brit közszolgálati BBC-nek adott interjúban osztotta meg a háborúval kapcsolatos gondolatait szerda este.

Zelenszkij szerint azért van szükség időre, hogy megérkezzen az országba a korábban beígért nyugati segítség.

Az ukránok azzal számolnak, hogy döntő jelentőségű támadást tudnak indítani az oroszokkal szemben, és elmozdíthatják a hónapok óta változatlan frontvonalakat.

Az elnök szerint a meglévő harcászati eszközeikkel és erőforrásaikkal is képesek volnának előretörni, de sok embert veszítenének, ami elfogadhatatlan.

„Tehát várnunk kell. Még egy kis időre van szükségünk”.

A harcoló dandárok, amelyek közül többet NATO-országok képeztek ki, Zelenszkij szerint készen állnak, de a hadseregnek még néhány eszközre szüksége van, többek között páncélozott járművekre.

Az orosz erők megerősítették a védelmüket egy 1450 km hosszú frontvonal mentén, ami Luhanszk és Donyeck régióktól indulva a déli Zaporizzsja és Herszon térségéig húzódik.

Kijev számára minden eredmény, amit a nyugati szövetségesek csalódást keltőnek tartanak, a hadi támogatások visszafogásával fenyeget. Zelenszkijen nőhet a nyomás, hogy üljön tárgyalóasztalhoz az oroszokkal. Az ukránok viszont erről egyelőre hallani sem akarnak.

„Senki sem kényszerítheti Ukrajnát arra, hogy területeket adjon át. Miért kellene a világ bármely országának Putyinnak területeket adnia?”

- utalt erre nyilatkozatában az elnök, aki egyébként nem tart attól, hogy amennyiben a Demokrata Párt elveszíti a 2024-es választásokat az Egyesült Államokban, az amerikai támogatás alábbhagy majd.

Zelenszkij szerint a kérdésnek nincs még itt az ideje. „Ki tudja, hol leszünk a választások után? Hiszem, hogy addigra győzni fogunk.”

Az ukrán elnök korábban 10 pontos békejavaslatot tett, amiben az összes megszállt terület visszaadását, a háborús károkért fizetendő jóvátételt és különleges bíróság felállítását követeli az orosz háborús bűnök kivizsgálására. Moszkva határozottan elutasította ezeket a javaslatokat. (BBC)