A mentős szakszervezet vezetője szerint „tizenegynéhány ilyen hely van az irányításon, ahol a 104-es felvevőknek kéne ülni, 3 ül ott”

bulvár
2023 május 13., 17:03

„Soha nem láthattuk még, hogy egy vezető a mentőszolgálat részéről előállt volna és azt mondta igen hibáztunk, a rendszerben van esetleg hiba. Tehát ez soha nem kerülhet szóba, mindig egy dolgozóban találják meg a hibát,” reagálta az RTL Híradójának a Gálvölgyi-ügyre a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége alelnöke. Lengyel Tibor szerint nemcsak a mentésirányítók munkáját kellene vizsgálni és korrigálni, rendszerszinten kéne hatékonyabbá tenni a szervezetet. A több mint tíz éve mentőző Lengyel úgy látja, hogy kevés a mentős, sok a feladat, gyakran a kocsihiány is gondot okoz. A mentésirányítás jelenlegi állapotáról megjegyezte:

„Tizenegynéhány ilyen hely van az irányításon, fent Budapesten, ahol a 104-es felvevőknek kéne ülni, 3 ül ott.”

A 74 éves színész szerda reggel lett rosszul II. kerületi otthonában. Az egyik lánya hívott hozzá mentőt, azonban az autó fél óra alatt sem érkezett meg, így gyermekei vitték be a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára. Gálvölgyi az intenzív osztályra került. Az RTL Híradója úgy tudja, hogy Gálvölgyi jól reagál a kezelésekre, de nincs túl a közvetlen életveszélyen.

Az Országos Mentőszolgálatnál belső vizsgálat indult az eset miatt, péntekre megállapították, hogy hibásan mérlegelt a mentésirányító a segélyhívás fogadásakor, mert a bejelentőtől kapott információk alapján az esetet nem az életveszélyes kategóriába sorolta, ennek következtében nem történt meg a rendelkezésre álló és riasztható rohamkocsi azonnali kiküldése.

A rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen. Az késlekedés miatt Pintér Sándor is vizsgálatot indított, a belügyminiszter felkérte a belső ellenőrzési főosztályt, hogy visszamenőleg nézzék át a központi mentő irányító csoporthoz érkező hívások esetlapjait, és foglaljanak állást, indokolt-e a mentésirányítók továbbképzése, érzékenyítése.