Joe Biden szerint a mesterséges intelligencia veszélyt jelenthet az emberi gondolkodásra

TECH
2023 június 02., 21:33

Joe Biden amerikai elnök csütörtökön egy diplomaosztón tartott beszédében azt mondta, hogy szakértők figyelmeztették, hogy a mesterséges intelligencia lekörözheti az emberi gondolkodást, írja a Yahoo. A USA Today beszámolója szerint ez volt az elnök eddigi legdirektebb figyelmeztetése a mesterséges intelligencia technológiájának hatalmával kapcsolatban.

photo_camera Fotó: ANNA MONEYMAKER/Getty Images via AFP

„Nem lesznek könnyű döntések, srácok” – mondta Biden. „Találkoztam a mesterséges intelligencia területének nyolc vezető tudósával. Néhányan nagyon aggódnak amiatt, hogy az AI valóban lekörözheti az emberi gondolkodást és tervezést. Szóval sok mindennel kell megbirkóznunk. Hihetetlen lehetőség, de sok mindennel kell megbirkóznunk”.

Arról, hogy a mesterséges intelligencia milyen veszélyeket rejt magában, hosszú cikkben írtunk, egy másik cikkben pedig azt foglaltuk össze, Max Tegmark, az MIT fizikaprofesszora szerint miért kell tartanunk egy esetleges általános mesterséges intelligencia (AGI) létrejöttétől is. A témában podcastot is készítettünk: „Meddig emberi az a civilizáció, amit önmagukat tanító gépek irányítanak helyettünk?

Kiemelt videóink