A Nova Kahovka-i víztározó gátjának átszakadása miatt 40 ezer ember evakuálására lehet szükség

háború
2023 június 06., 18:29

A Nova Kahovka-i víztározó gátjának kedd hajnali átszkadása után a Dnyeper elkezdte elárasztani a partmenti területeket, így a környék legnagyobb települését, Herszon városát is. Az ukránok szerint az oroszok robbantották fel a szovjet korszakban épült Nova Kakhovka gátat, és háborús bűncselekménnyel vádolják megszállókat. Az vezetés viszont azt állítja, hogy az ukránok ezzel akarják elterelni a figyelmet a „megbicsakló” ellentámadásról. Néhány oroszpárti tisztségviselő azt állítja, hogy a gát magától omlott össze.

photo_camera Fotó: -/AFP

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök 80 várost és falut fenyeget árvízveszély. Viktorija Lytvynova ukrán főügyészhelyettes 40 ezer ember evakuálásáról beszélt. Ebből 17 ezer ember az Ukrajna által ellenőrzött területen él, a Dnyipro folyótól nyugatra, 25 ezren pedig az oroszok által ellenőrzött keleti oldalon. Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter a tévében azt mondta, eddig 24 települést öntött el a víz, és közel 1000 embert evakuáltak.

Eddig egyik fél sem áll elő bizonyítákokkal. A NBC forrásai szerint az amerikai titkosszolgálatok az oroszokra gyanakszanak, ugyanakkor John Kirby, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője a Fehér Házban egyelőre nem akarta megnevezni a felelősöket. Rácz András is arra jutott, hogy inkább az oroszoknak állhatott érdekében a gát felrobbantása, hiszen katonai szempontból a Dnyeper áradása teljesen ellehetetleníti az átkelési műveleteket. Még ősszel az Institute for the Study of War tavaly október 22-ei jelentésében írta meg: az orosz erők a gát felrobbantására készülhetnek, hogy ezzel lassítsák az előrenyomuló ukrán erők mozgását a régióban.

photo_camera Fotó: OLEG TUCHYNSKY/AFP

A folyónak azon az oldalán, amit az oroszok tartanak ellenőrzésük alatt, 11 méterre emelkedetta vízszint Nova Kakhovka polgármestere szerint. Az orosz TASZSZ hírügynökség arról számolt be, hogy Nova Kakhovka egyik temetőjét is elöntötte a víz, ami vízszennyezéshez vezethet. (BBC/Reuters)